
Soron kívül ültek össze az önkormányzati képviselők Győrben. Az ülésre azért volt szükség, mert a legutóbbi közgyűlésen Pintér Bence polgármester élt a „vétójogával”, és egy előterjesztést – a városi cégek tisztségviselőinek tiszteletdíjáról szólót – visszaküldött újabb tárgyalásra.
A január végi, közel 6 órás közgyűlésen az egyik napirendi pont a városi cégek tisztségviselőinek – tehát az igazgatósági, felügyelőbizottsági tagoknak – tiszteletdíjáról szólt. A tiszteletdíjak rég változtak ezen a területen, legutóbb 2008-ban módosították, azóta változatlan volt. Az előterjesztést akkor megszavazta a közgyűlés, Pintér Bence azonban „vétózott”, azaz újabb tárgyalásra visszaküldte a közgyűlésnek a témát.
A vétó miatt tartott rendkívüli ülést február 10-re tűzték ki, 19 képviselő jelent meg.
Pintér Bence ismertette a napirendet és az ezzel kapcsolatos korábbi véleményét, melyre az előterjesztő Borsi Róbert részletesen reagált. A Fidesz-KDNP képviselője, a frakció szóvivője felszólalásában elmondta: nem kíván részt venni a gyalázkodó kommunikációban. Borsi jelezte: a bizottságok számát és a tagjaik létszámát is csökkentették, ezzel sokat spóroltak a városnak, hiszen korábban közel 80 bizottsági tag volt, amelynek közel fele külsősként dolgozott.

A képviselő arra is emlékeztetett: Kósa Roland (TSZV) alpolgármester maga is amellett emelt szót, hogy a tiszteletdíjakat emelni kell, Pintér Bence pedig korábban azt az álláspontot képviselte, hogy Győrben nagyon régóta változatlanok a fizetések. A képviselő ezután részletesen ismertette a különböző városi cégeknél az átlagfizetéseket, és a különböző támogatásokat, amelyek a munkavállalók számára elérhetőek. Fontos megjegyezni: ezek az adatok nem vonatkoznak sem az igazgatósági, sem a felügyelőbizottsági tagokra, a tisztségviselők cafeteriát, juttatásokat nem kapnak.

Borsi Róbert arra is kitért: a polgármester által közölt 81 milliós pluszkiadás helyett valójában 12 millió forint plusz kiadást jelentene a tiszteletdíjak emelése: a mostani 55-60 ezer forintos tiszteletdíjak helyett 150-200 ezer forint közé emelkednek a tiszteletdíjak, hiszen ezek 17 évvel ezelőtt lettek utoljára módosítva.
Pintér Bence válaszában kifejtette: szerinte hiba, hogy nincsenek külsős bizottsági tagok.
Szakács András (TSZV) is hozzászólt az előterjesztéshez: szerinte az emberek nem arra kíváncsiak, ki milyen autóval jár, hanem az érdekli őket, hogy hová lesz a pénzük. A képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy online az előző közgyűlést nézték meg legtöbben.

Hajtó Péter (Borkaival Közösen a Jövőnkért) azt mondta: őket nem érintik ezek az emelések, hiszen egyetlen felügyelőbizottsági delegáltjuk van, aki még 3 hónapig dolgozik. A képviselő úgy fogalmazott: érti, hogy politikai csinnadrattát kell csinálni, de Szakács András például Budapestről kap fizetést felügyelőbizottsági tagként, ezért hiteltelen, amikor a győri képviselőtársait ezzel támadja.

A képviselők közel egy órás vita után 13 igen, 4 nem szavazattal fogadták el a javaslatot, 2 képviselő pedig nem szavazott.
A közgyűlés után Pintér Bence polgármester úgy nyilatkozott a Győr+ Médiának: volt értelme a vétónak, hiszen alaposabban át tudták beszélni az előterjesztést. A fizetésemelésekről azt mondta, ugyan a plusz emelést azok a tisztségviselők is megkapják, akiket ők delegáltak, de az emeléssel járó pénz sorsáról nem egyeztettek a jelöltekkel.
