Győr+ Este a győri legendákról

Fotó: Fehér Alexandra
Farkas Mónika
2020.06.28. 13:24

Köztudomású, hogy Kszel Attila író, rendező szívesen és sikeresen dolgozza fel a győri legendákat, és mutat rá azok rejtettebb történelmi összefüggéseire.

A Győr+ Rádió Győr+ Este műsorában elsőként László király legendásan magas termetéről, Isten atlétájáról, a lovagkirályról mesélt Farkas Mónikának, majd a zsoldosokról esett szó. Időben már a három részre szakadt Magyarországon járunk, a győri vár védőjéről, Ferdinánd Hardegg főkapitányról írta meg katonai meséjét Kszel Attila, Szemben a nappal címmel. Az osztrák hadvezér árulóként maradt fenn a történelmi és a mi emlékezetünkben is, a későbbi kutatásoknak köszönhetően aztán rehabilitálták.

Végül a törökök elfoglalták a várost, 1594-ben a vaskakast állították széljelzőként a Dunakapu térre. Az ehhez kapcsolódó legendát Kszel Attila többször feldolgozta már, a műsorban izgalmasan beszélt a katonai bevetésről. A beszélgetést Jókai regényhősnővel zárta, aki 1713 áprilisától a Rákóczi Ferenc utcai régi városháza börtönében raboskodott. Korponainé Géczy Juliannát azzal vádolták, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején segített az ostromló császári csapatok kezére juttatni Lőcse városát.

Győr+ Rádió · Szemben a nappal – Kszel Attilával az ismert győri legendákról
Kapcsolódó témák: #Győr+ Rádió | #Kultúra |