Hirdetés
Labdarúgás

Gól nélküli meccset játszott a Gyirmót itthon

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2021.03.07. 19:00

Két jó formában levő csapat randevúzott az ALCUFER Stadionban, de a mérkőzés végül gól nélküli döntetlent hozott, így a vége pontosztozkodás lett.

Hirdetés

A Gyirmót FC Győr a tavasszal lejátszott hat bajnoki fordulóból ötöt megnyert, míg a Tisza-partiak a gyengébb rajt után kettő győzelemmel a tarsolyukban érkeztek meg az ALCUFER Stadionba.

Külön pikantériája volt a mérkőzésnek a Simon ikrek András és Ádám párharca, akik posztjuk szerint többször is találkoztak a pályán, hiszen előbbinek a támadásainkban, míg utóbbinak a vendégek védekezésében kellett jeleskednie.

Hirdetés

Az első nagy helyzet a Gyirmót előtt adódott, de Simon András 14 méterről leadott bal lábas bombája után Varga Bence mutatott be bravúrt, míg néhány perc múlva a másik oldalon Jovanovic próbálkozott 22 méterről középről, ekkor azonban Hársfalvi parádézott. A játékrész utolsó perceiben Lencse helyezett 3 méterről a vendég kapuba, de előtte a labda elhagyta az alapvonalat, így a találat érvényét vesztette.

Szünet után ismét hazai helyzetekkel folytatódott a játék, de Simon András 18 méterről a kapu fölé lőtt, míg Nagy Patrik 12 méteres próbálkozásába a vendég védők belevetődtek. Az utolsó húsz perc Vass Ádám 30 méteres lövésével kezdődött, de Pejovic lábán megpattanó, jobb alsó sarokra tartó labdát Varga Bence bravúrral hárította.

Tíz perccel a vége előtt Kóródi Nándor óriási lehetőséget hagyott kihasználatlanul, amikor a jobb oldalról spiccel a kapu mellé lőtt.

Küzdelmes, de sok hibával tarkított találkozón a futball építő jellegéből keveset hagytak egymásnak a csapatok, legtöbbször egymás hibájából próbáltak erőt meríteni.


Csertői Aurél: „Az első félidőben az utóbbi idő legrosszabb játékát nyújtottuk, szünet után azonban sokat tettünk a gólért, de pontatlanok voltunk, nem tudtuk feltörni védekezésre berendezkedett vendégeink kapuját, akiknek kontráiban megvolt a veszély.”

Dragan Vukmir: „Jó szériában lévő Gyirmóthoz érkeztünk, akiktől sikerült elvinni egy pontot. Büszke vagyok csapatunk hozzáállására.”

Forrás: gyirmotfc.hu

Galéria: Vig Norbert

Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #labdarúgás |
likeold
a fb oldalunkat