
Szombathelyi Márton orvostanhallgató, a Gyermek Intenzív Terápiáért Alapítvány önkéntese mesélt arról, hogy véghajrában, célegyenesben a futófesztivál.
Két nap múlva, április 27-én állnak rajthoz a versenyzők a Fuss a struccal! jótékonysági futófesztiválon. Az előnevezések alapján a program idén is rendkívül népszerű – a tavalyi létszámot is felülmúlva, már közel ötszázan neveztek a versenyre. Aki még nem nevezett, de szeretné lefutni a távok valamelyikét, a helyszínen is tud majd regisztrálni. Sőt, idén egy újításnak köszönhetően már virtuálisan is teljesíthetik a versenyt azok, akik valamiért nem tudnak a személyesen jelen lenni.
A rajtszámok átvételéről, a távokról és további részletekről IDE KATTINTVA olvashatnak.
A befutókat és kísérőiket más szuper programok is várják az Aranypart II-n: 9:40-kor például kutyás bemutató kezdődik, 10:30-kor pedig az Aranykapu Zenekar koncertjét élvezhetjük, de a rendőrség és tűzoltóság képviselői is izgalmas bemutatókkal készülnek.