Hirdetés
Az elvarázsolt dollár

Matuska helyett Purci úr

Földvári Gabriella
2021.09.20. 09:05

Az Ötvös Csöpi-széria 3. részét, az 1985-ben forgatott Az elvarázsolt dollár című filmet vetítjük szeptember 24-én 19.30-tól a GyőrPlusz Filmklubban, a Győr+ Televízió műsorán.

Hirdetés

A történet szerint a Balaton környékén egy pénzhamisító-banda kezdi meg működését, amelynek egyik tagja, Veréb betör a hamisítóműhelybe egy szatyor pénzt lopni, de a társai rajtakapják és üldözni kezdik. Ötvös Csöpi csak külsősként vehet részt a szálak felgöngyölítésében, mivel felfüggesztették állásából, így Kardos doktor (Kern András) vezeti a nyomozást, ám a megoldáshoz most sem ő jut el.

A film érdekessége, hogy feltűnik benne Puskás Ferenc és Albert Flórián is, akik önmagukat alakítják. Bánhidi László, aki a korábbi Ötvös Csöpi-filmek Matuska bácsiját játszotta, időközben elhunyt, ezért az ő karakterét Purci úr, azaz Kozák László vette át. A filmet maga Bujtor István rendezte.

Hirdetés

A mozgóképet maga Bujtor István rendezte, ekkorra már céget alapított, és szponzoroktól szerezte meg a szükséges pénzt a mozihoz.

A filmet Baltonalmádiban és Csopakon is forgatták, valamint a fővároshoz közeli a nagykovácsi Teleki-Tisza-kastélyban, amely egy balatoni kastélyt helyettesített. A képkockákon egy komoly helikopteres üldözési jelenet indul a parkból, miután a kastélyban Ötvös Csöpi megtalálja a pénzhamisító cselszövő feleségét, majd leleplezi az illegális pénznyomdát az épület melletti toronyban. 

A filmet október 3-án 16 órától ismételjük meg.

Kapcsolódó témák: #filmklub |
likeold
a fb oldalunkat