Dajka Margit szerepei

Majmunka és Bors néni

Földvári Gabriella
2022.03.11. 10:28

Dajka Margit (1907-1986) Kossuth-díjas színművésznő, kiváló és érdemes művész portréjával ismerkedhetnek meg az olvasóink, hallgatónk Sztankay Ádám és Kaszás Kornél beszélgetéséből. Leghíresebb alakításai a Majmunka Krúdy Szindbádjában és Bors néni Nemes Nagy Ágnes darabjában.

Dajka Margit életében is különleges dolgok derültek ki.

1907-ben Nagyváradon született, az apja daliás tánctanár volt, kedvelte a nőket és az italt, a 13-ik gyermeke születése után lelépett. Az anyukának saját gőzmosodája volt, de már nem tudott odakoncentrálni és csődbe ment. A gyerekek próbáltak maguknak munkát találni, a kis Margit még nyolcéves sem volt, amikor dolgozni kényszerült. Rikkancsnak állt. A kislány kávéházakban is árulta az újságokat, így ismerkedett meg és beszélgetett el Emőd Tamással és Ady Endrével is. 9 évesen már a színház volt a szenvedélye, a spórolt pénzéből finanszírozta.

Kabos Gyulával 1937-ben

A színészi pálya felé az első lépést úgy tette meg, hogy odament a teátrum pénztárosnőjéhez és közölte vele: színésznő akar lenni. A pénztáros bevitte a színpadra, ahol bemutatta Erdélyi Miklós színházigazgatónak, aki úgy gondolta, kipróbálja a gyereket. Egy lift-boyt kellett eljátszania, akinek az volt a feladata, hogy a szubrettet betessékelje a felvonóba. A kislány elmondta az írott szöveget, majd korának jassznyelvén hozzá rögtönzött egy kiszólást, miközben ellépett mellette a szubrett:„Ilyen tuli cicuska!” Kacsintott is, csettintett is hozzá. Ezzel bejátszotta magát a színházba, és innentől kezdve sorra kapta a statiszta szerepeket. 1918-ban megszaporodtak a teendői a családja mellett, ő volt ugyanis az egyetlen, aki nem kapta el a spanyolnáthát, ő ápolta az édesanyját és 12 testvérét… Színésznő lett, a legjobb magán vidéki és fővárosi színházakban játszott az 1949-es az államosításig.

A filmvásznon 1932-ben tűnt fel.

A Piri mindent tud című filmben Pirit alakította, és még 16 további filmben szerepelt 1945-ig. Dajka Margit 1945 előtt egyetlen olyan filmben játszott, amely művészi értékeiben is maradandó lett. A Szerelmi láz című filmalkotás producere Kolczonay Ervin volt, aki a forgatás idején feleségül vette Margitot.

Bors néniként

Mit tudunk még a magánéletéről?

Az első és harmadik férje színész volt, a második filmproducer, de a negyedikből lett élete nagy szerelme. Még a II. világháború alatt, a fronton járva ismerte meg Lajtos Árpádot, és életük végéig együtt maradtak. 1985-ben kiderült, hogy Margit súlyos beteg, ugyanabban a kórházban ápolták, mint a szintén rákkal küzdő Ruttkai Évát. 78 évesen, 1986. május 24-én örökre elaludt a kórházban. Amikor a férje megtudta, hogy Margit meghalt, mérget ivott és szeretett felesége után ment a halálba.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

Kapcsolódó témák: #Győrplusz Filmklub |