
A JÓKAI 200 – Győrplusz Filmklub keretében, szombaton 20 órától a Fekete gyémántok második részét láthatjuk.
Jókai Mór regényének filmadaptációja a tisztesség és a tisztességtelenség meséje, amely a fekete gyémánt, azaz a szén körül bonyolódik. Várkonyi Zoltán 1976-ban készített utolsó filmjével újra szuperprodukciót alkotott. A legendás rendező kivételes tehetsége óriási tenni akarással párosult. Várkonyi színészként kezdte pályáját, az ötvenes években kezdett foglalkozni a filmrendezéssel, amelyben számos hazai és nemzetközi sikert ért el. A magyar filmtörténetbe látványos, színes és szélesvásznú nemzeti történelmi filmeposzaival írta be magát.

A Fekete gyémántok főszerepeit Huszti Péter, Sunyovszky Szilvia, Koncz Gábor és Haumann Péter alakítja.
A film jeleneteit a székvölgypusztai bányában, az Eger melletti noszvaji kastélyban, valamint a keszthelyi Festetics-kastélyban forgatták.
A romantikus dráma második része május 3-án, szombaton 20 órától látható a Győr+ Tévében, az ismétlést pedig május 7-én, szerdán 20 órától vetítjük.