Határon innen és túl

A veréb is madárral folytatódik a Győrplusz Filmklub!

Győr+
2023.11.02. 18:47

A veréb is madár című filmmel folytatódik a Győrplusz Filmklub, az 1969-ben bemutatott, színes magyar szatirikus filmvígjátékot november 4-én, 19:30-kor tűzte műsorára a Győr+ Televízió.

A történet 1953-ban játszódik, amikor Holló Sándor a Budapest-Bécs kerékpárversenyen a mezőnyhöz csatlakozva sikeresen disszidál az országból. Itthon marad azonban ikertestvére, Zoltán, az Ultrapatyolex feltalálója, aki úgy érzi, azért utasították vissza találmányát, mert öccse nyugaton él. Az igazi bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor 15 év után Sándor hazatér, útlevelét és bélyegzőjét pedig testvére extra szórakozásokra használja fel.

A testvérpár eltérő sorsa adta a film címét. Kállai István, a történet írója szerint ugyanis kétfajta madár létezik: az egyik, ha bajt szimatol, melegebb éghajlatra költözik, s néha visszalátogat, a másik, a veréb itthon marad. Az író az alkotással azt szeretné sugallni, hogy éppúgy meg kell becsülnünk a szürke verebeket, mint a hazalátogató madarakat.

A Holló testvérpárt zseniálisan alakító Kabos László mellett többek között Kállai Ferenc, Szirtes Ádám, Verebély Iván, Szendrő József, Suka Sándor, Basilides Zoltán vagy Inke László is láthatóak a filmben. Na és persze Medveczky Ilona, aki korábban soha nem látott, pikáns jelenettel varázsolta el a hazai közönséget: a filmben ugyanis van, hogy mindössze csak egy szál boában látható.

A mozi hatalmas sikert aratott, a bemutatását követően közel hétmillióan látták. Ennek ellenére a környező országokban csak évekkel később kezdték vetíteni.

A veréb is madár c. filmet a Győrplusz Filmklub keretében a Győr+ Televízió műsorán vetítjük november 4-én 19:30-kor. Ismétlés november 8-án és 12-én 19:30-kor.

“Sohasem voltam magammal elégedett” – vallotta a film egyik főszereplője Helén, azaz Medveczky Ilona, akivel Farkas Mónika még 2021-ben készítette azt az interjút, amit csütörtökön megismételtünk a Győr+ Estében. Érdemes újra meghallgatni! 

Kapcsolódó témák: #filmklub | #Győrplusz Filmklub |