Szombat este a Szegény gazdagok forog Bán Frigyes rendezésében a Jókai 200-filmklub utolsó részeként. A Győr+ Este műsorában Farkas Mónika kérdezte a Jókai Mór művei alapján készült szuperprodukciókról Kurucz Mártont, a Nemzeti Filmintézet szenior kutatóját.

Összefoglalóan, a filmrendezők hogyan nyúltak az író Géniusz műveihez?

A Jókai filmek sorozata három nagy filmtörténeti korszakra osztható. Az első a tízes évek, ekkor születik meg az az ötlet, hogy a nagy magyar klasszikus történelmi eposzokat vigyék filmre. Ekkoriban nem jellemző még sehol a világon, hogy a filmkészítők azzal a kifinomult szemléletmóddal és gondolkodással dolgozzanak, mint a későbbiekben. Még nem tudnak a kamerával olyan finoman ábrázolni és árnyalni. Ezért a regényeket úgy írják át forgatókönyvbe, hogy lehetőleg semmi ne maradjon ki. Sokszor lényegtelen, teljesen semmitmondó dolgokat is beletesznek. Ennek az az eredménye, hogy hatalmas úgynevezett filmkolosszusok születnek. Egy-egy mű két vagy akár háromrészes sorozatban jelenik meg, ezek másfél-két órás filmek, amelyeket egy heti eltolással vetítenek. Ám hamarosan rájönnek, hogy egy filmet nem lehet három héten keresztül nézni, azt vagy egyben megnézni az ember, vagy sehogy.

A második nagy történelmi korszak a hangos film, mely a ’30-as évek közepén újra felfedezi Jókait. Megszületik az Aranyember második filmváltozata, Az új földesúr, a Fekete gyémántok. Pár év alatt  majdnem fél tucat Jókai művet adaptálnak filmre.

A harmadik korszakot az 1956-os forradalom utáni évek jelentik, amikor a konszolidációra, békére vágyó Magyarország elkezd a történelmével foglalkozni, hiszen újra és újra igénye minden nemzetnek, hogy a történelmét, a saját nemzeti identitását a mozivásznon is megtalálja.

A Szegény gazdagok rendezője, Bán Frigyes régivágású filmkészítő. A ’20-as években kezdi el filmes pályafutását. Addig mindenfélével foglalkozott, színész is volt, feliratokat is készített, és egy csomó más dolgot csinált a rendezőasszisztensi munkától kezdve amíg a ’30-as évek közepén be nem kapcsolódott a filmgyártásba rendezőként.

1959-ben fogott bele a Szegény gazdagok forgatásába, az eredmény egy látványos, színes, ragyogó történelmi film lett. A helyszíneket látva azt gondolhatnánk, hogy biztosan átlépték a határokat, pedig nem így van. Bár Erdélyben játszódik, de ez a szó egyáltalán nincs is kimondva a filmben. Erről akkor nem is lehetett beszélni. Az, hogy mégis ilyen látványos és romantikus környezetet tudott Bán Frigyes a filmszalagra varázsolni, annak az eredménye, hogy olyan technikákat használt, amit akkoriban kezdtek el kikísérletezni a magyar filmeken. Ilyen például a makettépítészet, és az, hogy egy olyan várkastélyt hozott létre, amilyen sosem létezett. Egy üveglapra festették rá, de úgy, hogy az üveglap a kamerához képest egy bizonyos pozícióba volt rakva.

A franciánk által megfilmesített Zorró, a Vörös Pimperner, meg a Fekete Tulipán hasonlatos a Szegény gazdagokhoz.

Igen, a Fekete Tulipánra emlékeztet, hiszen ott is egy álruhás ember van, a történet lehetne akár a Magyar Fekete Tulipán is. Érdekes, hogy a Szegény gazdagok és Az aranyember főszereplője is kettős életet él. Ám amíg Az aranyemberben ez a kettős életet élő, bűnöket elkövető férfi a közönség számára mégis pozitív hős marad, addig  Hátszegi báró abszolút negatív hős.

A jelmezeket korának egyik leghíresebb jelmeztervezője, Márk Tivadar készítette. A maszkmester Ivanica György volt, a szakma nagy klasszikusa. Az operatőr Illés Györgynek pedig sikerült ezt a fantasztikus, izgalmas világot olyanra lefényképeznie, mint amilyen abban az időben egy amerikai film volt.

A produkció összköltsége ötmillió forint volt, ami hihetetlen összegnek számított. Nagyon vigyáztak arra, hogy ott spóroljanak, ahol csak lehetett. Annak ellenére, hogy a Jókai által megírt titkos pénzverdének a helyszíneit is sikerült úgy megcsinálniuk, hogy a néző még ma is tátja a száját. Milyen romantikus bejárata van egy malom vízesése mögöt, amit csak úgy lehet megközelíteni, ha a malom vízét elzárják. Ezt egyébként a neszmélyi malomnál vették fel.

A film szereplői közül ki kell emelnünk Benkő Gyulát, akinek ez az egyik, talán legnagyobb főszerepe. Nagyon jól hozza a gonosz, mindenre elszánt alakot. Egész egyszerűen tüneményes, bűbájos a felesége, Krencsey Mariann, aki nem csak gyönyörű, hanem hihetetlen tehetséges is volt.

Mellette a másodfőszereplő Bara Margit, neki talán azért is volt ennyire testhez álló a szerep, mert ő is Erdélyből jött 1957-ben. Két évvel korábban érkezett Magyarországra, és itt azonnal berobbant a filmgyártásba.

A Vámhidyt  alakító Láng Józsefnek talán ez az egyetlen komolyabb filmes szerepe. Azért is kaphatta meg, mert abban az időben minden olyan színész, aki szóba jöhetett volna, vagy börtönben volt, például Darvas, Sinkovics Imre, vagy éppen más irányú elfoglaltsága miatt nem ért rá. Ezért eshetett Bán Frigyes választása Láng Józsefre.

A Szegény gazdagok első filmváltozata 1938-ban készült, Csepregi Jenő rendezte. Rögtön a történet elején Fátia Negra kifosztja az egyik batárt, ami a magyar vidéken utazik, a férjet megöli, és elrabol egy híres ékszert. Az asszonyt, akinek a nyakáról letépik a láncot, Keresztesi Mária játszotta, ő egyébként Dargay Attila animációs rendező nagynénje volt.  Az 1959-es verzióban a szerepet ugyancsak Keresztesi Mária játszotta. Csak épp húsz évvel később, húsz évvel idősebben. Az 1938-as változatot az 50-es, 60-as években, sőt egészen a rendszerváltásig nem nagyon lehetett vetíteni. Sőt, nem is volt meg a kópiája, mert a főszerepeit olyan színészek alakították, akik a háború után már nem kívánatosak voltak Magyarországon. Ezért volt szükség rá, hogy ’59-ben új filmet forgassanak belőle. Bán Frigyes ebben az időszakban készítette el az egyik első magyar koprodukciót csehszlovák és magyar filmesek közreműködésével. Ez pedig nem más mint a Mikszáth műve, a Szent Péter esernyője, amely nagyon sok mindenben emlékeztet a Szegény gazdagokra. Abban mindenképpen, hogy egy klasszikus magyar irodalmi művet visz tökéletesen filmre. Méghozzá úgy, hogy a mai napig elevenen él a közönség emlékezetében.