Győr+
2013.07.01. 16:46

Wimbledon – Lisicki legyőzte a címvédő Serena Williamst

A világelső és címvédő amerikai Serena Williams óriási meglepetésre három játszmában, 6:2, 1:6, 6:4-re kikapott a német Sabine Lisickitől a wimbledoni nyílt teniszbajnokság hétfői nyolcaddöntőjében.

 

Az első szettet Lisicki nagy meglepetésre simán hozta – Williamsnek ez volt az első bukott játszmája a tornán. A második felvonásban aztán hengerelt a tengerentúli klasszis, sorozatban kilenc játékot nyert meg, ezzel pedig – a második játszma megnyerését követően – már 3:1-re vezetett a döntő játékrészben. Lisicki azonban feltámadt, kétszer is elvette az amerikai adogatását, így hamarosan 4:4 lett az állás, majd kisvártatva a német már a mérkőzésért szerválhatott. A meccs utolsó játéka szoros küzdelmet hozott, Lisicki végül második mérkőzéslabdáját kihasználva, összességében 2 óra 3 perc alatt győzött.

 

A német teniszező ezzel megszakította Williams fantasztikus sorozatát: az amerikai játékos ezt megelőzően sorozatban 34 mérkőzésen diadalmaskodott, Miamiban, Charlestonban, Madridban, Rómában, majd Párizsban, a Roland Garroson is győzött.

 

Az ötszörös wimbledoni bajnok Williams legutóbb “hivatalosan” – a WTA honlapja szerint – februárban Dubajban, a francia Marion Bartolitól szenvedett vereséget, igaz, attól a találkozótól játék nélkül lépett vissza.

 

A 23 éves Lisicki a következő fordulóban a hazai közönség előtt szereplő Laura Robsont búcsúztató észt Kaia Kanepivel találkozik.

 

(MTI)