Hirdetés
Győr+
2013.07.01. 15:55

Vizes vb – Nyolcan maradtak az olimpiáról a női vízilabda-válogatottban

Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 13 játékost, aki ott lesz a szűk három hét múlva rajtoló barcelonai világbajnokságon.

Hirdetés

 

A szakvezető a vasárnap, magyar elsőséggel zárult dunaújvárosi nemzetközi torna tapasztalatait is figyelembe véve hirdetett csapatot. A tavaly nyári londoni olimpián negyedikként végzett együttesből nyolcan kaptak helyet a barcelonai vb-re készülő alakulatban is.

Hirdetés

 

Magyarország válogatottja a D csoportba került a július 21-től augusztus 2-ig tartó női tornán Olaszország, Brazília és Kazahsztán társaságában. A magyar-brazil nyitómérkőzés után két nappal, 23-án lesz a magyar-olasz csata, majd 25-én rendezik a csoportzáró magyar-kazah összecsapást.

 

A csoportkörös alapszakaszt követően a korábbi lebonyolítási renddel szemben a mostani világbajnokságon – az eddigi pihenőnapos jutalom helyett – már a csoportelsők is vízbe szállnak a nyolcaddöntőben, ahol is egy másik négyes utolsó helyezettjével találkoznak, a csoportmásodikak pedig a négyesükben harmadikként végzett riválist kapnak a folytatásban.

 

A világbajnoki résztvevők (a honi sportági szövetség, a www.waterpolo.hu hétfői közlése szerint):

 

Bolonyai Flóra, Kasó Orsolya (kapusok), Antal Dóra, Bujka Barbara, Garda Krisztina, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Dóra, Menczinger Kata, Miskolczi Ibolya Kitti, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó (mezőnyjátékosok)

 

(MTI)

likeold
a fb oldalunkat