Virágvasárnapi barkaszentelés a győri Bazilikában

Győr+
2014.04.13. 13:35

Virágvasárnappal kezdetét vette a kereszténység legfontosabb ünnepét megelőző időszak, a nagyhét. A római katolikus egyházban a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdetén a templomokban barkás körmenetet és barkaszentelést tartanak.

Az ünneppel Jézus Jeruzsálembe történő bevonulására emlékeznek, amelyre a kereszthalála előtti vasárnap került sor. A városba érkező Krisztus tiszteletére hívei ruháikat az útra terítették és pálmaágakat vágtak le a fákról. Ennek emlékét őrzi a barkaszentelés szokása, amely a néphagyomány szerint megvéd a betegségektől és a természeti katasztrófáktól

 

.

 

Virágvasárnap délelőtt több száz hívő előtt tartott ünnepi szentmisét a megyéspüspök a győri Bazilikában. A szentmise elején a bevonuló papság és a ministránsok, a kezükben egy-egy csokor orgona-, vagy barkaággal először a Könnyező Szűzanya Kegykép oltára elé vonultak, ahol Pápai Lajos megszentelte a kihelyezett barkákat.

 

 

 

Ezt követően a püspöki körmenet a földre helyezett virágok között átvonult a főhajóba. A szentmisén ezúttal püspöki szentbeszéd helyett az oltár előtt helyet foglaló kórus passió ének keretében idézte fel Jézus kereszthalálának és feltámadásának történetét.

 

 

A vasárnap kezdődött nagyhét a Székesegyházban is a húsvétra való felkészülésről szól. Nagycsütörtökön olajszentelési szentmise lesz, nagypénteken délután háromtól keresztutat tartanak Krisztus halálának emlékére, vasárnap pedig Pápai Lajos celebrál húsvéti szentmisét, amelynek végén pápai áldásban részesíti a híveket.

 

Kép és szöveg: Molnár G. Tamás