Győr+
2013.06.02. 08:40

Villámcsődület: 654 diák táncolt együtt Győrért

„Kezünkben a lehetőséggel – hogy az Európai Unió Ifjúsági Diákhetén egy bemutatkozó kisfilmet forgathatunk Győrről – azt gondoltuk ki, hogy megszervezzük a város legnagyobb flashmobját, azaz villámcsődületét. A megvalósítás igazi összefogást vont maga után, szerda délután pedig 654 diák táncolt egyszerre a városháza előtti téren” – mondta lapunknak Varga Ramóna, a Városi Diákfórum szóvivője.

Szerda délután csapatokba verődött lelkes fiatalok várták a városháza előtti téren a 17 órát, hogy megmutathassák, egy közös cél érdekében milyen összetartásra képes a győri diákság.

 

„A programot elsősorban az a cél hívta életre, hogy a középiskolásokban az Eurodesk ifjúsági portálon keresztül is – a forgatott kisfilm itt lesz elérhető – erősítsük az országon belüli, illetve az unión belüli állampolgárság tudatot. Másodsorban pedig az, hogy szemléltetni tudjuk a helyi ifjúságban rejlő motiváltságot és erőt” – hangsúlyozza a szóvivő.

 

Az Ifjúsági Diákhét vége éppen egybeesik a már hagyományosan megrendezett 24 órás vetélkedő időpontjával, így a szervezők egyfajta előfeladatként határozták meg a flashmobon való részvételt az induló csapatok számára. „A Diákfórum jó kapcsolatot ápol a 24 órás vetélkedő szervezőivel, így kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy a versenyzőket is bevonjuk ebbe a kezdeményezésbe. Meghagytuk, ha hoznak magukkal még táncos lábú barátokat, ismerősöket, akkor pluszpontokkal nézhetnek a hétvégi megmérettetés elé. A diákok kapcsolatrendszere és tánc iránti szeretete pedig garancia volt a sikerre” – összegezte a programot Varga Ramóna.

 

A projekt lebonyolításában a Városi Diákfórum, a Fikusz Egyesület, a HÍD Ifjúsági és Információs Iroda, a 24 órás vetélkedő stábja, valamint a kreatív diákok versenyének ez évi nyertes csapata vett részt.

 

Horváth-Simon Barbara

Fotó: Marcali Gábor