Világszerte nőtt a kalóztámadások száma

Győr+
2019.01.17. 11:50

Világszerte nőtt a kalóztámadások száma 2018-ban, különösen az Afrika nyugati partjainál található Guineai-öböl környékén vált veszélyesebbé a hajózás a tengeri haramiák miatt - számolt be a Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (IMB).

Az elmúlt évben 201 támadást követtek el a kalózok, míg 2017-ben még csak 180-at – pontosított a héten közzétett éves jelentésében a hivatal.

A nyugat-afrikai vizeken több mint kétszer annyiszor csaptak le a martalócok, mint 2017-ben. Tavaly ebben a térségben ejtették a legtöbb túszt, itt dördült el legtöbbször lövés, és kizárólag itt fordult elő, hogy az egyre jobban felbátorodó kalózok hajókat raboltak el, szám szerint hatot. “Azonnali szükség van az együttműködés és az adatmegosztás előmozdítására a Guineai-öböl partján fekvő országok között, hogy hatékonyabban léphessenek fel a kalózokkal szemben” – hangsúlyozta a Kuala Lumpur-i székhelyű Nemzetközi Tengerészeti Hivatal egyik szóvivője.

A szomáliai kalózok főbb csoportjainak felszámolását követően a tengeri bűnözés súlypontja a Guineai-öböl térségére helyeződött át Afrikában. Itt található a két legjelentősebb afrikai olajtermelő ország, Nigéria és Angola. A kalóztevékenység akadályozza a nemzetközi hajózást, és évente dollármilliárdokba kerül a világgazdaságnak. A térség 17 országa évek óta próbál erőteljesebben és összehangoltabban fellépni a tengeri rablók ellen. Erőfeszítéseiket az Egyesült Államok és Franciaország is támogatja.

MTI
fotó: theglobalpost.com