Győr+
2016.03.18. 11:45

Vigyázzunk vizeinkre! – Víz Világnapja Győrben

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi Szervezete, a győri önkormányzat és a Pannon-Víz Zrt., Vizek és Mesterségek címmel színes és látványos rendezvényt szervezett a Víz Világnapja alkalmából. A programok péntek délutánig tartanak.

Tőke László beszédével kezdődött a koszorúzás pénteken reggel a révfalui 1954. évi árvízi emlékműnél. A Pannon-Víz vezérigazgatója beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy nélkülözhetetlen számunkra ez a színtelen, szagtalan, folyékony elem. Tőke László hozzátette, régiónkban kiváló minőségű ivóvíz áll rendelkezésünkre, de nem mindenhol ilyen szerencsések az emberek.

 

 

“Azért, hogy Magyarországon jobban tiszteljük és megbecsüljük az ivóvizet, a vízügyi szakemberek igyekeznek minél több olyan programot szervezni, amikkel már gyerekkorban felhívják a figyelmet az élethez szükséges folyadék jelentőségére” – hangsúlyozta Tóth László, a Pannon-Víz diszpécserszolgálatának vezetője.

 

 

A program a délutáni gátőrfutással zárul, bővebb információ ITT.

A Víz Világnapjáról összefoglalót a Győr+ Televízió 19 órakor kezdődő híradójában láthatnak.


Fotó: Marcali Gábor