Győr+
2016.03.02. 14:22

Vigyázzunk a főzésnél!

Utólagosan jelentettek be egy tűzesetet a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál kedden délelőtt. Tűzhelyen felejtett olaj kapott lángra. Szerencsére nem lett tragédia.

    Az eset kedden délelőtt, egy Pálffy utcai ház nyolcadik emeleten történt. A hölgy éppen az ebédet főzte, ám csengettek, így a tűzhelyre tett olajat felügyelet nélkül hagyta. Néhány perc is elég volt ahhoz, hogy az olaj lángra kapjon. A tulajdonos lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem lett baj, mert gyorsan lefedte a lángokat, amelyek így kialudtak. Szerencsére személyi sérülés sem történt. A lakásban viszont kisebb kár keletkezett, a falak kormosak lettek és a lángok közelében lévő tárgyak is megsérültek.

    Az Pálffy utcai eset is mutatja, a tűzhelyen felejtett olaj veszélyes lehet, figyelni kell rá, nem szabad őrizetlenül hagyni, mert gyakran okoz kisebb tüzeket. Egyébként a tulajdonos helyesen cselekedett, amikor lefedte a serpenyőt, hiszen ezzel megszüntette az oxigén ellátást, így az égés egyik feltétele máris megszűnt és elaludtak a lángok.

    Éghető folyadékok (pl. étolaj) tüzei vízzel nem olthatóak, hiszen az olaj a víz felszínén tovább ég. Az edénybe öntött víz hatására a felcsapó láng sérülést okozhat és a tűz az edényből könnyen átterjedhet a környező tárgyakra.

    A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mindenkit arra kér, hogy ne hagyja őrizetlenül a konyhát főzés-sütés közben, hiszen pár perc figyelmetlenség is elég ahhoz, hogy tűz keletkezzen, amellyel saját magát és a környező lakókat is veszélybe sodorhatja. Amennyiben mégis lángra kap az olaj, azt egy hirtelen mozdulattal fedje le!