Győr+
2017.12.07. 19:09

Vért adtak a győri katonák

Év végi véradást tartottak a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyájában, ahol több mint 100 honvéd nyújtotta segítségül a karját, ahogy tette azt már az év során többször is.

Rendszeresen adnak vért a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái. Az Országos Vérellátó Szolgálat Győri Regionális Központja kérésére szervezett kihelyezett laktanyai véradáson az alakulat több mint száz katonája és honvédségi dolgozója adott vért csütörtökön, amellyel akár majd életeket is mentenek.

A katonák negyedévente adhatnak vért. Az ezred Egészségügyi Központja ezt támogatva, 2017-ben már a negyedik alkalommal szervezte meg a véradást a laktanyában, emellett pedig egyszer rendkívüli véradás során is segítettek a győri honvédek.

Ennek is köszönhetően az alakulat egyenruhásai és közalkalmazottai kiemelkedően nagy számban, többszázan vettek részt az év során ezeken a véradásokon. Számokban összefoglalva: idén mintegy 400 véradó ágyon közel 200 liter vért adtak a rakétaezred katonái, illetve honvédségi dolgozói.

Szöveg és fotók: Cseszreginé Csekei Judit szds.

Olvasd el azt is, miként tisztelgett a Kowalsky meg a Vega zenekar a győri katonák előtt is!