Hirdetés
Győr+
2016.03.25. 18:52

Vége az útzárnak a 82-es számú főúton – ketten sérültek meg, frissítve

Hat gépjármű ütközött a 82-es számú főúton az M1-es autópálya győrújbaráti leágazójánál.

Hirdetés

18:51: Tóth Gabriella rendőr alezredes megyei sajtószóvivő a korábbi tájékoztatást pontosítva közölte, hogy a balesetben öt autó volt érintett, és két ember sérült meg, a mentők kórházba vitték őket.

A baleset körülményeit ismertetve hozzátette: egy személyautó jelezte balra kanyarodási szándékát, amelyet a mögötte haladó autó észrevett, megállt, azonban a harmadik érkező autó nem. Belerohant az előtte álló két személyautóba, majd a szemközti sávból érkező gépkocsiba. Ezután visszapattant saját sávjába, ahol végül a mögötte érkező autóval is ütközött.

Hirdetés

18:12: Ismét teljes szélességében járható az út a 82-es számú főúton a győrújbaráti leágazó közelében.

Befejeződött a műszaki mentés és a helyszínelés 2016. március 25-én 17 óra 55 perckor a 82-es számú főút 69. kilométerszelvényénél annál a közúti balesetnél, ahol öt személygépjármű ütközött. A balesetben két személy sérült meg. Az érintett útszakaszon ismét zavartalanul haladhat a forgalom.

Korábban:
Közúti közlekedési baleset történt a 82-es számú főúton a 69. kilométerszelvénynél 2016. március 25-én 15 óra 20 perckor. Eddig tisztázatlan körülmények között hat gépjármű ütközött. Az elsődleges információk szerint a balesetben három személy sérült meg, őket a mentők kórházba vitték. A rendőrség az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta és a forgalmat Nyúl irányából Győrújbarát felé tereli.

 

police.hu

fotónk: illussztráció

likeold
a fb oldalunkat