Városi körjárattal az új piacra
Rendszeres autóbuszjárat közlekedik az új piacra 2011. szeptember 3-tól. A Citybusz néven induló belvárosi körjárat a sétálóövezethez is közelebb hozza a tömegközlekedést.
A buszjárat elindításának hátteréről tartott sajtótájékoztatón Bolla Péter kabinetfőnök elmondta, a városvezetés eltökélt a fejlesztések terén. A belváros kiemelt fejlesztési terület, azonban a munkálatok értelemszerűen kellemetlenségekkel, elsősorban útlezárásokkal is járnak. Az önkormányzat ilyenkor megpróbál minél több közösségi igényt figyelembe venni, és a jogos felvetésekre reagálni.
Jelenleg is zajlanak a Dunakapu tér munkálatai, és az alsó rakparti útépítés. Ezek miatt a piacot új helyre kellett költöztetni. Az új helyszín bevált, a vásárlók elégedettek, azonban kritikaként fogalmazódott meg, hogy a piac nem érhető el tömegközlekedéssel. A jogos igényt az önkormányzat és a Kisalföld Volán orvosolja, és szeptember 3-tól piacnapokon (szerda, szombat) 6:00 és 14:00 óra között félóránként körjáratot indít a piacra.
Pócza Mihály a Kisalföld Volán elnök-vezérigazgatója hozzátette, a városi fejlesztések sok esetben járnak lezárásokkal, elterelésekkel, ehhez próbálnak rugalmasan alkalmazkodni, és a lehetséges legjobb megoldást megtalálni. Jó példa erre a törekvésre a Citybusz beindítása, amellyel európai gyakorlatot kívánnak meghonosítani a városban.
Winkler Ágoston, a Kisalföld Volán menetrendi előadója rávilágított, a tervezés során több lehetőséget is számításba vettek. Felmerült, hogy már meglévő városi járatokat kellene betéríteni a piac felé. Ez a variáció azonban a többi utasnak jelentett volna kellemetlenséget, ezért nyúltak vissza a 2007-es Mobilitási Héten már kipróbált városi körjárathoz. Ennek előnye, hogy nem csak a piacot szolgálja ki, de a sétálóövezethez is közelebb hozza a tömegközlekedést. Az útvonalat egyébként úgy alakították ki, hogy összesen 32 győri autóbuszjárathoz kínálnak csatlakozási lehetőséget.