Győr+
2012.05.26. 15:11

Vakoknak szánt szobrot avattak a Széchenyi téren- VIDEÓVAL

Tapintható láthatatlan. Ez a mottója annak a projektnek, amelynek keretében szombaton egy elsősorban vakok és gyengénlátók számára készített köztéri szobrot avattak a győri Széchenyi téren. A három és fél millió forintból megvalósult alkotás a Győri Rotary Klub, illetve a Győr testvérvárosában, Sindelfingenben működő Rotary Böblingen-Schönbuch Klub közös finanszírozásával jött létre és Kiss Péter győri grafikusművész munkáját dicséri.

A bronzból készült műalkotás Közép-Európa legszebb barokk terének és az azt körülvevő épületeknek a kicsinyített mását ábrázolja. A tapintható domborművel a felajánlók célja, hogy a város főterének, és nevezetes épületeinek méreteit, elhelyezkedését a vak emberek is érzékelhessék, és legalább közvetett módon megtapasztalhassák azt a térélményt, amely a látók számára természetes. A makett emellett az ide érkező látó túristák számára is tartalmaz hasznos információkat, hiszen Braille írás mellett hagyományos feliratokkal is ellátták, így a tér épületeiről szóló rövid tájékoztatók bárki számára elérhetők.

Az avató ünnepség keretében a felajánlók ingyenesen bocsátották a város rendelkezésére a művet. Győr városa nevében Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester mondott köszönetet, miután átvette az erről szóló adománylevelet: – Örömmel jöttem ma ide, hiszen a város egy olyan alkotással gazdagodott, amely lehetővé teszi, hogy gyengénlátó társaink is el tudják képzelni, hogyan is néz ki ez a csodálatos barokk tér, amit ezúton köszönök a német és a magyar civil szervezet tagjainak és természetesen azoknak, akik annak megvalósításában részt vettek.

– Ez a makett hiánypótló szerepet tölt be városunkban, hiszen ilyen eddig még nem volt Győrben. – mondta Szakály Melinda, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége elnöke. – Hála a felajánlóknak ez a projekt is az általunk vallott “értünk semmit nélkülünk”-elv alapján valósulhatott meg, vagyis mi is végig részt vehettünk az alkotás folyamatában, így a mi tanácsaink alapján is készült el olyannak, amit vakok és látók egyaránt tudnak használni. – folytatta a látássérült elnökasszony.

Az ünnepség végén elsőként a vakok vették kezükbe a makettet, és kíváncsian tapogatták végig a Benczés Templom, a Mária Szobor, vagy az Apátúr Ház kicsinyített másait: – Én nem is tudtam, hogy ennek ilyen alakja van. – mondja az egyik születésétől fogva vak hölgy, majd hozzátette: – Nagyon érdekes végignézni ezeket az épületeket, eddig teljesen máshogy képzeltem el a Széchenyi teret.

Az alkotás méltó dísze lett Győr városának és a Széchenyi térnek, amely bizonyítja, hogy a város a gyakorlatban is komolyan veszi az esélyegyenlőség biztosítását. És hogy ez a szép és hasznos ajándék még sokáig szolgálja az ide érkezőket, abban nekünk, látóknak is lesz feladatunk, mégpedig, hogy úgy vigyázzunk rá, mint a szemünk fényére.

Kapcsolódó videónkat ITT nézhetik meg.

Molnár G. Tamás

Fotó: a szerző