Útkeresők: külföldi munkák győri szemmel

– Ha tönkremegy valami, tőlünk kérnek segítséget, és örömmel nyugtázzák, hogy ezzel mennyi pénzt megspóroltunk nekik – ad lehetséges magyarázatot az Ausztriában dolgozó Tremmel Dóra arra, hogy miért keresett külföldön a szakképzett magyar munkaerő.

A 27 éves, főiskolai végzettségű nőt ugyanaz az ok terelte több mint egy évvel ezelőtt az egyik tiroli hotel irányába, mint sok magyar társát: a pénz. „1300 euró az alapbér, ez átszámítva most mintegy 390 ezer forint, és akkor még nem beszéltünk a 13. és a 14. havi juttatásokról, valamint a jelentős adókedvezményekről” – mondja, majd hozzáteszi, az ottani munkáltatók pontos, precíz és – ami a legfontosabb – gyors munkát várnak el a magyaroktól, mert tisztában vannak azzal, hogy a bér, amit fizetnek, jelentős összegnek számít Magyarországon. Persze ezért a pénzért nemcsak hogy meg kell dolgozni, hanem sokszor el kell viselni azt is, hogy az osztrák munkaadók nem mérik egyenlő mércével magukat és egy másik nemzet tagját. „Nagyon rossz tulajdonságuk, hogy azt gondolják, ők soha semmiben nem hibásak, ilyenkor általában a magyarokra terelik a felelősséget, mert sokan a hiányos nyelvtudás miatt nem tudnak védekezni” – mutat rá Tremmel Dóra.

– De van, akinek azért is meg kell küzdenie, hogy egyáltalán emberszámba vegyék – erről már Pásztor Mónika mesél, aki ma már összességében pozitívnak értékeli az Ausztriában töltött két évet, szerinte jobban megbecsülik ott a tisztességesen dolgozókat, mint itthon. A 42 éves közgazdász sok mindent kipróbált a 24 hónap alatt, volt társalkodónő, de kisegítő is. Ő azt vallja, a biztos nyelvtudáson kívül előnyt jelent, ha van a közelben ismerős, akihez fordulhatunk az idegen országban. Ismerős pedig, ha másképp nem, akkor egy régebb óta kint dolgozó magyarban általában akad. Főként május elseje óta az osztrák munkaerő-piaci korlátok feloldásával ugyanis megnőtt az érdeklődés az ausztriai és németországi munkalehetőségek iránt: a külföldi állást keresők körülbelül 65 százaléka szeretne elhelyezkedni a két országban. További 30 százaléka egyesült királysági, 5 százaléka pedig egyéb EU-tagországbeli munkavállalási lehetőségekről kér információt.

– Elsősorban a szakközépiskolai és főiskolai végzettséggel rendelkezők keresnek külföldi munkát, de az érdeklődők között fellelhetők a szakképzetlenek is. Sokan hajlandóak lennének végzettségükhöz képest alacsonyabb szintű munkát is elvállalni – fűzi a témához Rimányiné Somogyi Szilvia, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.

Képünk illusztráció

Ezt példázza Farkas Zsuzsanna története is: a gazdálkodás és menedzsment szakon egyetemi diplomát szerzett, 24 éves lány Londonban dolgozik, vizuális koordinátor az egyik legnagyobb nemzetközi divatcégnél. A jól hangzó pozíció pedig nem mást takar, mint hogy az üzletben az áruk elrendezéséért felel. Szerinte ősszel éri meg szerencsét próbálni azon a területen, ahol ő is dolgozik, ugyanis a karácsonyi hajtás miatt több munkaerőre van szükség. Hozzánk minden második embert felvesznek – mondja.

Zsuzsa átlagosan napi nyolc órát dolgozik, amit egyórás ebédidővel szakíthat meg, és ha úgy érzi, tarthat egy 20 perces szünetet is a nap folyamán. Havi egy szabad hétvégéje van, és heti két szabadnapja. A hazatérés gondolatát későbbre halasztó lány egyébként nem javasolja senkinek, hogy csak úgy nekivágjon a ködös Albionnak. – Legalább 1500 fonttal érdemes Angliába kiutazni. Nekem nem volt ennyim, de találtam valakit, aki segített. Nagyon drága itt élni: egy szobát 470 fontért bérelek rezsivel együtt, és természetesen itt is van előleg, a havi metróbérlet pedig 130-140 fontba kerül – részletezi a fix kiadásokat.

Persze az, hogy az élet mennyire drága, attól is függ, hogy mennyiből gazdálkodhatunk. Egy nyolc hónapja egy angliai kisvárosba a párjával kiutazó fiatalember ugyanis épp azért szállt repülőre, mert szerinte varázslónak kell lenni ahhoz, hogy az ember kijöjjön a magyarországi fizetéséből. Most szakácsként dolgozik, barátnője pedig pincér. „A szigetországban stresszmentesebb az élet, és a magyarok nagyon jó munkaerőnek számítanak. Az angolok precizitásban is jóval elmaradnak tőlünk” – fűzi hozzá. A fiatalok azt tervezik, 3-4 évig maradnak kint, hogy aztán megspórolt pénzüket hazahozva lakást vásároljanak, vagy esetleg nyissanak egy kisebb éttermet.

Képünk illusztráció

Kevesebben, de vannak olyanok is, akik Európában sem találják meg a nekik tetsző országot. Egy lapunknak név nélkül nyilatkozó férfi például egészen Ausztráliáig ment. Azt mondja, egy ottani átlagember többet és keményebben dolgozik, mint egy magyar. Persze Ausztrália kivételes helyzetben van, mert itt a világ szinte minden nemzetisége együtt él. A Győr Plusznak nyilatkozó férfi közvetlen munkatársai között is van például német, angol, finn, lengyel, chilei, brazil, kolumbiai, indiai, amerikai, kanadai, koreai vagy éppen japán. – Az emberek nyitottak és toleránsak, amíg nem sértik egymás szokásait, kultúráját. Aki be tud, vagy legalább be akar illeszkedni, rendesen megtanulja a nyelvet és az itteni szokások és törvények szerint él, azt szívesen látják az ausztrálok is” – mondja a 2007 óta Sydneyben lakó férfi.

A kérdés persze az esetek többségében az, hogy vajon a húszas évek kalandvágyó, romantikus próbálkozásai után végül hol alapít családot a külföldön munkát vállaló ember? Új otthont talál-e, vagy hazahúzza a szíve? A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kiutazók nagy része hazatér, és ki tudja, talán kamatoztatja is azon adottságait, amik miatt az Ausztriában dolgozó Tremmel Dóra szerint szeretnek minket külföldön: „Szorgalmasak vagyunk, nagyon jó munkaszervező képességgel rendelkezünk, átlátjuk a feladatokat, önálló javaslatokkal élünk, és mindenhez értünk.”

Zoljánszky Alexandra

Szigethy Teodóra