Győr+
2012.08.18. 09:44

Ünnepi programok

Szent István király és az államalapítás napját idén is számos eseménnyel, több helyszínen ünnepelhetjük meg városunkban és szűkebb régiónkban. Győrben az önkormányzat által szervezett programokon és a hagyományos búcsún túl Szabadhegyen, Kismegyeren, Bácsán és Győrszentivánon lesznek színes műsorok. Pannonhalmán is ünnepelnek.

Kismegyeren, az Arató utcai Szent István-emlékhelynél hétfőn 16 órától államalapító Szent István király emlékére tartanak megemlékezést. Simon Róbert Balázs alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője mond ünnepi beszédet, fellépnek a kismegyeri iskolások és a Győrsági Dalkör.

Győrszentivánon vasárnap 10 órakor telepi szentmise lesz a Sugár úti óvoda udvarán, majd megemlékező műsort tartanak 17 órakor a Kincses-házban. Az esti program a Molnár Vid Bertalan Közösségi Ház díszterén 20 órakor kezdődik, a szlovák Arcok énekegyüttes ad elő megzenésített verseket, slágereket a magyarságról, a hazaszeretetről. Az Időgép 21 órától koncertezik, a sztárvendég Varga Miklós lesz. A nap 22 óra 30-kor tűzijátékkal zárul.

A megyei önkormányzat idén Bősárkányban, szombati ünnepi közgyűlésen emlékezik meg államalapító királyunkról. A Szentháromság-plébániatemplomban 10 órától ökumenikus igeliturgia lesz, majd Marics István, a Győri Hittudományi Főiskola lelki igazgatója mond ünnepi beszédet. A megye kitüntetéseit dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke adja át a díjazottaknak. A rendezvényen közreműködik a Hangraforgó együttes.

Pannonhalmán augusztus 20-án 10 órától ünnepi szentmise lesz a Boldogasszony-kápolnában, 11 és 15 óra között a Karzat Színház és játékos programok várják a családokat. Kiss Zsolt orgonaművész hangversenye 15 óra 30 perckor kezdődik a Boldogasszony-kápolnában, 18 órától Pál István Szalonna és bandája ad népzenei koncertet és rendez táncházat a gyógynövénykert udvarán. Szent István Imre herceghez címzett intelmeit Újhelyi Kinga és Lukács Miklós tolmácsolja közönségének 20 órától, a Hospodárkertben.

Földvári Gabriella