Újvárosi mesék 2.

Gondolták volna, hogy Újvárosban szinte mindegyik iparosnak, kereskedőnek volt italmérési engedélye is? Vajon miért?

Perger Gyula néprajzkutató ezeket a titkokat is elárulta a napokban a Kisfaludy Károly Könyvtárban rendezett előadásán, amely a Polgári élet Újvárosban a 18-20. században címet viselte. Az előadást ezúttal is Kozma Endre, a Régi Győr FB csoport üzemeltetője illusztrálta fotógyűjteményének régi darabjaival.

Perger Gyula öt évvel ezelőtt kezdte el gyűjteni az Újvárossal, a Győrrel kapcsolatos levéltári anyagokat az ipar, a kereskedelem és a vendéglátás témakörben. Elsősorban a kocsmák, szállodák, éttermek érdekelték, de mint kiderült, csak azokról a helyekről, eseményekről maradt fenn írásos dokumentum, ahol valamilyen balhé volt. A gyűjtemény elsődlegesen számlákat tartalmaz, olyanokat, melyeknek esztétikai értéke is van, hiszen azok a vállalkozók, akik a 19. század közepén adtak magukra, fejléces számlát kezdtek gyártani a cégérükkel. Így a számlák alapján nyomon követhető, hogyan változtak a tulajdonviszonyok ezekben az intézményekben.

Perger Gyula szerint már a 18. század elején látszott, hogy az Újvárosban élő gazdálkodóknak, kereskedőknek, vendéglátósoknak, iparosoknak meg volt a túlélési stratégiája. Érdekesnek tűnt számára az a felfedezés, hogy a lakosság és a házak arányában, hihetetlenül sok volt az italmérés. A néprajzkutató elárulta, ekkor még nem volt vezetékes víz, a Dunából hordták a vízhordók jó pénzért az éltető nedűt, így a borivás a mindennapi élet része volt. A mesteremberek italmérési jogot is szereztek, hogy fenntartsák magukat. Később aztán voltak olyan szakmák, amelyek azért haltak ki, mert a mesterek az italmérésből jobban megéltek, mint saját szakmájukból.

A könnyű asztali borokat a közeli Sokoróaljáról, Nyúlról, Ravazdról, Újbarátról hozták, ahol a kettős birtokosrendszernek köszönhetően a városi polgár megtarthatta a szőlőbirtokait is. Így volt elegendő bor Újváros kiszolgálására.

A szállodákról is érdemes néhány szót ejteni, ma két hotel működik Újvárosban, míg korábban számosan voltak, köztük olyan Európa-szerte neves szállók üzemeltek mint a Nádor, az Aranybárány, vagy a Fehér Ló. A hanyatlásukat a Budát Béccsel összekötő, az Újvároson áthaladó út megszüntetése jelentette. Korábban még a városfalon belülről is kijártak a polgárok mulatozni, italozni, itt tartották az egyletek báljait is. Aztán megszűnt a polgári élet a városrészben, az itt élők ipari munkások lettek, így okafogyottá válták a szállók.

És még egy érdekességet említett Perger Gyula, amit felfedezett az iratokból. A a fazekasok nem a Fazekas utcában, hanem a régi Rác utcában tevékenykedtek, és ezekből a mesteremberekből lettek később a híres újvárosi kályhások, a míves kályhás mesterek. Többek között innen vitték az egri líceumba is a kályhákat. Sajnos a 20. század közepére ez a mesterség is megszűnt városrészben.

Földvári Gabriella

Fotó: Régi Győr FB

Az újvárosi mese első része itt olvasható.