Újra színekkel dolgozom – Tolnay Imre életének lenyomatai

Épp 20 évvel ezelőtt a Petőfi Sándor Művelődési Házban Tolnay Imre egyetemi hallgató első önálló grafikai kiállítására várták az érdeklődőket. Idén tavasszal ugyanott Tolnay Imre festőművész húsz év lenyomata(i) című grafikai kiállítása látható a jövő hét végéig.

– „Ebben a húsz évben ugyan a grafikától elkanyarodtam a festészet felé, de az látszik, hogy ide mindig vissza-visszatérek, így ez a kiállítás valamiféle számvetés is. Arra is jó volt, hogy megnézzem, grafikusként honnan hova jutottam el a 20 év alatt. Szoktam mondani, hogy én próbálok együgyű lenni, abban az értelemben, hogy egyszerre egy dolog foglalkoztat, amit a magam eszközeivel minden oldalról próbálok körül járni.

– A helyszűke miatt válogatnom kellett az alkotásaim közül, a tárlat mégis heterogénra sikerült, de úgy, hogy van benne egység, vezérfonal. Húsz év egyrészt nagyon hosszú idő, azóta minden tekintetben hosszú utat, utakat jártam be és újabbakra indulok ma is, ugyanakkor ez az idő egy pillanat alatt reppent el.

– Ebben a világban egy képzőművésznek folyamatosan meg kell újulni szakmai, műfaji értelmében. Grafikus-hallgatóként a kőnyomattal, a litográfiával foglalkoztam legtöbbet, aztán nyitottam a szitanyomat-technika felé, kísérleteztem egyedi nyomódúcok használatával, saját magam készítettem papírt, de mindig érdekelt a fotográfia, valamint a számítógép adta lehetőségek, így ezeket is kombináltam, kombinálom egymással.

– Érdekes visszatérni korábbi technikákhoz, színes korszakom után jött színtelen, most újra színekkel dolgozom. Tanulságai vannak ennek a húsz évnek, hiszen a munkáim egyértelműen lenyomatai a külvilágnak. Ahogy változott az életem, az nyomott hagyott az alkotásaimon is. A természet mindig fontos volt nekem, csakúgy, mint más kultúrák megismerése, az arra való nyitottság, az ezekben való hosszabb-rövidek kirándulások. Ez nyilván mindig másképp csapódik le a művészetben.

– A kiállítás megnyitóján Varga Mátyás költő-barátom ezt az időszakot így foglalta össze: a kezdetekkor az emberi test, elsősorban a kéz és arc kicsi részleteinek felnagyítása révén érdekelt a világ és aztán fokozatosan érdekelni kezdett a tér és ennek minden vonatkozása. A terekben rejlő üzenetek, hangulatok és ezeknek a saját eszközökkel történő képi átírási lehetőségei.”

Lejegyezte: Trunkos Ildikó