Győr+
2016.03.23. 11:27

Újra kékbe kötik a győri Széchenyi teret – fotók!

Négyszáz négyzetméternyi kék kötésből öltöztetik fel április első hétvégéjén a Széchenyi teret, szombaton este kék megvilágítást kap a Püspökvár tornya, a győri székesegyház és a Jedlik-híd.

 

Árnics Katalin gyógypedagógus kezdeményezésére idén ötödik alkalommal rendezik meg Győrben a Kék napot. 2008-ban nyilvánította az ENSZ április 2-át, az autizmus világnapjává, hogy nyomatékosan felhívják a figyelmet az autista emberek problémáira. Árnics Katalin portálunknak elmondta, idén koncerttel, kiállítással, és kék kötéssel kívánják a győriek figyelmét ráirányítani a másság elfogadására.

 

A kék kötés felhívásra rengetegen kötőtűt, horgolótűt ragadtak, több mint másfél ezer darab felajánlás érkezett. Árnics Katalin szerint, aki megkötött néhány 50×50 cm-es kék négyzetet, az máris tett valamit az autistákért.

 

 

Wellner-Mező Melinda, a Gombolyda vezetője úgy látja, az egész ország összefogott, hazánk különböző falvaiból, városaiból, de még Amerikából is érkeznek hozzájuk a kék négyzetek. Az eddig összegyűlt anyagokból már a Széchenyi tér összes utcabútorát kékbe köthetik.

 

 

Rátz Ágota, a Zenebirodalom Alapítvány művészeti vezetője, a Kék-koncert szervezője az idei hangversenyről szólva kiemelte, annak szereplői zenélő családok és a problémában érintett olyan fiatalok, akik a hangszereknél találták meg az önkifejezés útját. Nagyon sok múlik az egészséges gyermekeinknél is azon, hogy milyen közvetlen környezet veszi körül őket. Ez még fokozottabban jelentkezik az autizmussal élő kicsiknél. Ezen a koncerten szülők, együtt zenélő családok mutatják meg, hogy így is lehet. A hangverseny közreműködői egyrészt érintett fiatalok: Bukits Ernő, a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke, valamint Klausz Máté, aki zenész szüleivel lép fel, Klausz Adriennel és Klausz Tamással. Másrészt a Győri Filharmonikus Zenekar művészei, akik családtagjaikkal hoztak létre kamaracsoportokat: Nagy Csaba, Nagyné Gyöngyösi Ildikó és Nagy Lilla Jácinta. A Molnár-család: Molnár Tibor, Pál Ildikó, Molnár Imola, Juhász-Molnár Boglárka, Juhász Viktor. Lindemann László, Lindemann-né Gosztonyi Annamária, Lindemann Gergő, Lindemann Ádám. Hárfa-duó, anya és lánya: Bélyei Adél, Horváth Julcsika, Németh Tamás és lányai: Németh Rozina, Németh Flóra és Németh Alma. Baross Gábor, a rendezvényt kezdetektől támogató Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója, Baross Loretta, Baross Ádám és egy barát Ősz Dénes. A koncert április 1-jén, péénteken 17 órakor kezdődik a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában.

 

 

A Vaskakasban április 2-án, szombaton 10 órakor Kék-fotókiállítás nyílik. Daniss-Bodó Eszter két autizmussal élő gyermeket nevel. Kisfiát, Ábelt évek óta fotózza, folyamatosan dokumentálja, hogy a gyermek mennyit enged láttatni a világából. Ezt mutatja be a győri fotókiállításán is. A tárlat megnyitóját követően játszóház, 11 órától előadás várja a bábszínházba látogatókat.

 

Árnics Katalin hangsúlyozza, szombaton reggel öltöztetik kékbe a Széchenyi teret, a Püspökvár udvarát, a Vaskakas előcsarnokát, amely egészen vasárnap estig látható lesz, de a mozgalom ezzel nem ér végét, mert a két év alatt összegyűjtött kék kötésből készítenek egy hatalmas takarót. A takarót a Győrkőcfesztiválnak ajándékozzák, hogy legyen a városnak egy olyan takarója, amelyen minden gyermek elfér!

 

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor