Győr+
2012.02.08. 06:45

Újjáéledt egy ‘alvó útvonal’ – embercsempészet a megyében

Hetedével kevesebb illegális migránst fogtak el tavaly Győr-Moson-Sopron megyében, mint egy esztendővel korábban, nem az áradat csillapodott, hanem más útvonalak is népszerűvé váltak - közölte a rendőrség határrendészeti osztályának vezetője.

Borsa Csaba őrnagy az MTI-nek nyilatkozva elmondta: az 507 elfogott migráns hetvennel kevesebb, mint a 2010-es adat, ugyanakkor a Komárom-Esztergom megyei 160-as szám több mint ötszöröse az egy évvel korábbinak. Az pedig, hogy november és december fordulóján csaknem nyolcvan embert próbáltak meg Kőszeg térségében Ausztriába juttatni, azt jelzi, hogy – ha időszakosan is, de – újraéledt egy korábban gyakorlatilag “alvó útvonal.”

Közlése szerint a migránsok között a legnépesebb, ám fogyatkozó csoport az afgán állampolgároké, tavalyelőtt 162-t, tavaly 77-et fogtak el. A koszovói migránsok száma egy év alatt 101-ről 50-re apadt. Ugyanennyi volt tavaly a magát török állampolgárnak valló próbálkozók száma, ez viszont duplája a 2010-es adatnak.

Nőtt azon pakisztániak száma, akik Győr-Moson-Sopron megyéből próbáltak Ausztriába jutni, kilencről 37-re, továbbá 18-18 palesztin és marokkói kísérelte meg illegálisan átlépni a határt; előbbiek száma 29-vel kevesebb, mint egy évvel korábban, utóbbiaké viszont megkétszereződött. Szerb állampolgárok közül 29-en akadtak fenn az ellenőrzésen tavaly – hárommal kevesebben, mint egy esztendővel korábban. Emellett 27 embercsempészt fogtak el, ami nagyjából megfelel az utóbbi évek átlagának.

Képünk illusztráció