Győr+
2012.11.14. 12:11

Új találkozási pont Győrben

A Samsung ajándékaként érintőképernyős információs falat és ingyenes Wi-Fi Hotspotot is tartalmazó találkozási ponttal gazdagodott a város.

A győri városházával szemközti Megyeház téren állították fel a Samsung Electronics Magyar Zrt. felajánlását, azt az új Találkozási Pontot, amely egy érintőképernyős terminálból és egy WI-FI Hotspotból áll.

Borkai Zsolt polgármester az átadáson úgy fogalmazott, talán nem véletlen, hogy a Samsung választása épp Győrre esett, hiszen városunk fogékony az innovatív, újszerű megoldásokra, másrészt pedig kiemelten fontosnak tartja a hozzánk látogatók tájékoztatását, városunk, programjaink, rendezvényein bemutatását, amelyre egy újabb kitűnő lehetőséget biztosít a most átadott kioszk. A polgármester megköszönte a 12 millió forint értékű felajánlást dr. Facskó Istvánnak, a cég elnökének.

 

 

Az elnök kifejtette, Győr a találkozások városa, utak, folyók, utazók találkoznak itt. Kultúrája, gazdasága, sportélete idevonzza az embereket, ezért kézenfekvő volt, hogy a budapesti Nyugati téri találkozási pont testvérét éppen Győrben állítják fel.

 

 

A találkozási pont egyébként két számítógépet rejt magában. Ha szemben állunk vele, egy nagyméretű érintőképernyős felületet látunk, amely mögött a város honlapja, a www.gyor.hu fut, és kínál aktuális információkat, rendezvényeket, látnivalókat a győrieknek és a hozzánk látogatóknak egyaránt. Felette egy ledfal található, amelyen napi aktuális információk futnak, és a későbbiekben itt is megjelenhetnek majd az épp zajló győri programok, vagy más közérdekű információk. Amikor éppen nem használják az érintőképernyőt, győri eseményekről készült fotókat, videókat láthatnak az arra járók.

 

A találkozási pont egyben egy Wi-Fi Hotspot is, vagyis ingyenes internetezési lehetőséget kínál az arra járóknak, amely szintén vonzó lehet a mobileszközzel rendelkezőknek, de például hasznos lehet a közelgő adventi vásár kereskedői számára is.

A Samsung Electronics Magyar Zrt. együttműködő partnere a Találkozási Pont létrehozásában az EPAMEDIA Hungary Zrt. volt.

 

 

Papp Zsolt

Fotó: Marcali Gábor