Győr+
2012.04.25. 11:56

Új oroszlánkifutó az európai szövetségbe felvett győri állatkertben

Az eddiginél még látványosabb módon mutatják be az oroszlánokat a győri Xantus János állatkertben. A fejlesztések ezzel nem értek véget, hiszen az intézmény felvételt nyert az Európai Állatkertek Szövetségébe, amely új lehetőségekkel kecsegtet.

Az új kifutó szerdai átadásán Simon Róbert Balázs kifejtette, az állatkertet 1996-ban még a bezárás réme fenyegette, de dr. Andréka Györggyel az intézmény új esélyt kapott, amelynek révén a vadaspark ma már városunk egyik legnépszerűbb látványossága. Az alpolgármester hozzátette, külön öröm, hogy Kiskúton minden évben találkozhatunk valami újdonsággal. Olykor egy-egy új állatfajjal, máskor pedig új kifutóval bővül a park.

Dr. Andréka György, igazgató elmondta, a beruházás saját forrásból, mintegy 22 millió forintból valósult meg. A fejlesztés révén az oroszlánok az eddiginél közel kétszer nagyobb helyre kerültek, ráadásul a környezetükre sokkal inkább emlékeztető új otthont kaptak. A bemutatás módja is megváltozott, hiszen a korábbi, vasrácsos megoldás esetén az állatok ki voltak téve a látogatók akaratlan zaklatásának, míg a mostani elrendezés lehetővé teszi, hogy az oroszlánok éljék az életüket, mi pedig ebbe az életképbe nyerjünk betekintést a kémlelőpontokon keresztül. Az eddiginél tehát sokkal izgalmasabb és látványosabb módon figyelhetjük meg az állatok királyát, Gromeket és az őt körülrajongó lányoroszlánokat.

Az állatkertet egyébként komoly nemzetközi elismerés érte a napokban, hiszen egy több éves, szigorú eljárás végén felvették az Európai Állatkertek Szövetségébe. A presztízsen kívül számos gyakorlati haszna is van a nemzetközi szervezethez való csatlakozásnak, hiszen a jövőben olyan fajok is Győrbe kerülhetnek, amiknek bemutatásáról régebben csak álmodhattak a szakemberek. Ennek megfelelően a következő időszak további fejlesztéseket hozhat, hiszen az új állatoknak otthon, kifutó is kell. Az igazgató ettől azt is várja, hogy a jelenlegi 130 ezres éves látogató szám néhány éven belül akár kétszázezerre is emelkedhet.

Kérdésünkre dr. Andréka György értékelte a Füles Bástya eddigi működését is. Beszédes adat, hogy bár előzetesen huszonötezerre taksálták a belvárosi esőerdő éves látogatói számát, az már most meghaladja a tizenötezret.

Az igazgató büszkén újságolta, hogy az egyik akváriumban kis rája született. Ez szakmai szempontból jelentős esemény, hiszen állatkerti körülmények között nagyon ritka történés a ráják szaporodása. Hozzátette, a hangyakolónia is meglehetősen jól érzi magát a várfalak között, hiszen úgy elszaporodtak, hogy a boly egy része fogta magát és elköltözött. Számukra tehát új terráriumok és a levél-lelőhelyhez való menetelésüket bemutató új csövek is kellenek.

Dr. Andréka György azzal zárta, a május 1-jei hosszú hétvége kiváló alkalom arra, hogy ellátogassunk az állatkertbe, ahol nem csak az új oroszlánkifutóval, de színes programokkal is találkozhatunk.

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter