Győr+
2012.12.27. 08:24

Üdvözlet Győrből

A képeslapgyűjtők győri szervezete évente kétszer rendez országos találkozót, a tekintélyes társaság jóvoltából városunk adhat otthont a műfaj hazai évnyitó és évzáró börzéjének is. Az idei szezonbúcsúztatásra advent idején, a Petőfi művelődési házban került sor, az eseményt osztrák és szlovák vendégek emelték nemzetközi rangra. A legtöbb asztalt természetesen a helybéli klubtagok foglalták el, így a kiállított kincsek többsége is Győrről mesélt.

A képeslap atyjának August Schwarz oldenburgi kereskedőt tartják, aki 1870-ben képet, egy ágyú mögött álló tüzért nyomtatott egy nyílt levelezőlapra. Itthon 1896-ban, a honfoglalás ezeréves ünnepén került piacra az első komoly, harminckét darabos sorozat, amely elsősorban a magyar történelmet és az ország fővárosát népszerűsítette. A nagybani gyártás a századfordulón már jó üzletnek számított, a műfaj legjelesebb győri fotográfusa, Glück József is ekkor készítette legszebb munkáit az utókor örömére és hasznára.

 

A győri klub titkára, Németh Vilmos szerint négyezer olyan képeslap maradt ránk, amely a régi várost mutatja meg, ezeken osztoznak az értékmentő levéltárak, könyvtárak és a lokálpatrióta magánemberek. A klubnak a numizmatikusokkal együtt hetven tagja van, a társaság a Petőfi művelődési házban tartja rendes heti összejöveteleit. A győriek a világ többi profi gyűjtőjéhez hasonlóan szakosodtak, a kollekciók java a szülőhely, a lakó- hely emlékeit őrzi. Az adventi nemzetközi találkozón talán csak a karácsonyi üdvözlőlapok örvendhettek a győri témájú lapoknál nagyobb figyelemnek. Németh Vilmos a múlt század hetvenes éveiben, szentpétervári egyetemistaként vált gyűjtővé, hazatérve nemcsak egy gépész oklevelet, hanem cári rubeleket és régi orosz képeslapokat is magával hozott. Kincsei az évek során római kori és Árpád-házi érmekkel, továbbá olyan metszetekkel és fotográfiákkal gazdagodtak, amelyek képeslapként maradtak fent, s az 1920 előtti Győr utcáit, épületeit, hangulatát örökítették meg. Ez utóbbiakat előszeretettel használják a belvárost restauráló műemlékvédők, építészek, s a munkájukra igényes kiadványtervezők.

 

A klubtitkár gyűjteményének féltett darabjai a győri nagyipar létrejöttéhez kötődnek. A szeszt, ágyút, lisztet vagy éppen viaszosvásznat gyártó társaságok századfordulós épületei és termékei reklámcélokból kerültek rá a lapokra, megjelenésüket a tulajdonosok, a gyárvezetők szponzorálták. Karácsonyi képeslapból csaknem minden gyűjtő tart magánál egy doboznyit. Ebből a műfajból rendkívül gazdag anyagot hagyott ránk a múlt, hiszen volt idő, amikor a távoli szeretteinknek szóló üdvözleteinket csak a postára bízhattuk. A régi lapok télapói, angyalai, fenyőfái nem tudnak úgy énekelni, táncolni, mint mai, drótpostán elküldhető, virtuális utódaik, mégis szépek, személyesek és szeretetre méltóak.

 

Gaál József

Fotó: Marcali Gábor