Győr+
2011.07.19. 15:39

Tűz és víz

Hatezer győri tűzcsap ellenőrzését tartalmazza az a megállapodás, melyet a Pannon-Víz Zrt. elnök-vezérigazgatója, Tőke László és a Győr Városi Tűzoltóság parancsnoka, Kuti Rajmund írt alá a napokban.

Tőke László szerint a győri vízszolgáltató társaságnak jelentős tűzvédelmi feladatai vannak, hiszen a város vízellátó hálózatára csatlakozva, közterületen találhatóak azok a tűzcsapok, ahonnan baj esetén víz nyerhető. Az elnök-vezérigazgató azt is elmondta a megállapodás aláírását követő házi ünnepségen, hogy egyáltalán nem mindegy, melyik tűzcsap hogyan működik, amikor szükség van rá. Fontos, hogy használhatók és beazonosíthatók legyenek, ezért az általános ellenőrzésen túl műholdas nyilvántartás is készül róluk.

Arról már Kuti Rajmund beszélt, hogy a régebben épült hálózatokon, elsősorban a belvárosban sok az olyan földalatti tűzcsap, amit figyelmetlenségből leaszfaltoztak, beépítettek, helyét parkolóvá alakították. A parancsnok elmondta, hogy ezeket a tűzcsapokat be kell mérni, be kell azonosítani. A tűzoltók munkáját az is segíti, ha pontosan tudják, melyik tűzcsapot működteti a vízmű és melyik tartozik más üzemek, vállalkozások hatáskörébe.

A tűzoltóság és a Pannon-Víz szakemberei együtt járják a várost, ellenőrzik a tűzcsapok állapotát. A földalatti tűzcsapok és elzáróik helyét mindenütt kis táblák jelölik, általában 15-20 centiméteres kék műanyag, vagy hasonló méretű fém táblácskákról van szó. A szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a kerítésekről ne távolítsák el, ne tegyék máshová ezeket a tűzcsap jelző táblákat.

Tóth László