Tűz a lipóti termálfürdőben – FRISSÍTETT
Egyetlen napig tart zárva a lipóti fürdő, amelynek büfé-, öltöző és mellékhelyiség-épülete csütörtökre virradó éjjel leégett.
Reggel nyolckor piros-fehér útelzáró szalagok fogadták az MTI tudósítóját a helyszínen, rajtuk magyar, német, angol és szlovák nyelvű felirattal, amelyben közlik: csütörtökön a tűzeset miatt zárva tartanak. Kevéssel tíz óra után helyezték ki az újabb közleményt, amely azt tudatta, hogy pénteken kinyit a létesítmény.
Az újságírók a fürdő bejáratát védő fémkapu előtt várakoztak, amely már csak azért is zárva volt, mert az áramszolgáltatást tíz óra előtt kevéssel állították helyre. A leégett részt az előtte lévő fák és bokrok miatt nem lehetett látni, de a mentésben részt vevő tűzoltóktól az MTI úgy tudja: porig égett a fatetejű épület.
Helyiek elmondása szerint a sötét égbolton hatalmas füstoszlop kísérte a tüzet, a lángokat egy kilométerről is látni lehetett.
A parkolóba reggel óta érkeztek a reménybeli strandolók, akiknek zöme nyugodtan vette tudomásul, hogy a hőségben más fürdőhelyet kell keresnie. Akadt azonban olyan is, aki azért méltatlankodott, hogy ha éjjel történt a tűz, miért nem tették közzé e következményt az interneten. Nem sokkal később azonban már a fürdő honlapján is olvasható volt a tájékoztatás.
A délelőtt folyamán a létesítmény egyetlen illetékesét sem sikerült érdemben megszólaltatni. Pannonhalmi Petra, a fürdő vezetője csütörtök reggel az MTI érdeklődésére csak annyit tudott mondani: egy napig biztosan zárva tartanak.
Mint arról az MTI beszámolt, tűz pusztított éjjel a Győr-Moson-Sopron megyei Lipót termálfürdőjében. A büféépületben és annak kiszolgáló helyiségeiben csaptak fel a lángok, kevéssel éjjel egy óra után, szinte teljesen elpusztítva ezeket a helyiségeket; az 5-600 négyzetméteren pusztító lángokat győri és mosonmagyaróvári tűzoltók fékezték meg.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtök reggeli közlése szerint nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény miatt gyulladt volna ki a lipóti élményfürdő büféépülete. Kálmán Gabriella sajtóügyeletes tájékoztatása szerint tűzvizsgáló bevonásával vizsgálják az eset körülményeit.
A Lipóti Termál- és Élményfürdő honlapja szerint a hét hektáron elterülő, 2002 óta működő komplexum két gyógyvizes medencével, úszómedencével, gyermekpancsolókkal, sodrófolyosóval, pezsgőfürdővel, masszázselemekkel teli élménymedencével, egy 1200 négyzetméteres strandmedencével és egy külön kis szigeten elhelyezett vízimalom-szaunával várja a fürdőzni vágyókat. A termálvizet – amely kopásos ízületi és gerincbetegségek, krónikus gyulladásos ízületi betegségek, reumatikus panaszok és balesetek mozgásszervi szövődményeinek kezelésére kiválóan alkalmazható – 1993-ban ásványvízzé, majd 2004-ben gyógyvízzé minősítették.
(MTI)