Győr+
2017.11.28. 14:12

TOP 100: Győrben az Audi, az E.ON és a Nemak az élen

Ismét megjelent a Presztízs TOP 100 kiadvány. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal valamint a Lapcom Kft. kiadványa minden évben azzal a céllal készül, hogy betekintést engedjen a megye gazdasági életébe. Ebből kiolvasható, továbbra is Győr a megye gazdaságának zászlóshajója.

Dr. Horváth Szabolcs, a NAV megyei igazgatója a kamarában tartott bemutatón elmondta, a legfrissebb TOP 100-ban az előző évihez képest nyolc új adózó van, 38 cég tudott javítani, 13 tartani, 41 adózó pedig rontott pozícióján.

Ahhoz, hogy egy cég bekerüljön a TOP100-ba, legalább 4.8 milliárd forintos árbevétel kellett produkálni. Kétféle rangsor készült, az árbevétel alapján és a foglalkoztatotti létszám alapján is készült lista. Előbbi százas, utóbbi ötvenes lista. Ahogy a korábbi években mindig, mindkét listát toronymagasan az Audi Hungaria vezeti.

 

Orbán Dezső, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára, Garamvölgyi Imre, a Kisalföld főszerkesztője,
Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Pintér-Péntek Imre a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamaraelnöke,
és Dr. Horváth Szabolcs, a NAV megyei igazgatója


A győri térségben árbevétel alapján az E.ON a második, míg a Nemak a harmadik helyet foglalja el.

A megyében kimagaslóan jó a foglalkoztatás, a munkanélküliségi ráta mindössze 1.6 százalékos, a munkaügyi központban szinte név szerint fel tudnák sorolni, ki az, aki munkát keres – fogalmazott dr. Horváth Szabolcs, aki hangsúlyozta azt is, a listán kétharmad részt képviselnek a nagyvállalatok, amely mutatja a megye gazdaságának erejét és egyúttal sebezhetőségét is. Ha ugyanis a járműipar mutatói kisebbek, az eredmény is csökken.

Minden bizonnyal az Audi modellváltásával és a hozzá kapcsolódó beszállítói ipar visszaesésével magyarázható, hogy 2016-ban a megyei cégek összárbevétele négy százalékkal csökkent, a TOP 100 cégei esetében ez mínusz hat százalék volt. A tendenciák azonban ismét pozitív irányba indultak el, s egyértelmű, hogy 2017 eredményei jóval meghaladják majd a 2016-os számokat.

Örvendetes az is, hogy tovább csökkent a veszteséges vagy nulla adózás előtti eredményt elérő cégek száma.

A NAV megyei igazgatója beszélt arról is, hogy a Figyelő TOP 200 országos listáján nyolc Győr-Moson-Sopron megyei cég szerepel, míg a HVG TOP 500-as listáján húsz megyei adózó található.

A feldolgozóipar, ide tartozik a járműgyártás, dominanciája változatlan a megyében, Győr uralkodó jellege pedig a gazdaságban megkérdőjelezhetetlen – jelentette ki dr. Horváth Szabolcs.

A kamara nevében Pintér-Péntek Imre méltatta a kiadványt. Elmondta, hogy a TOP 100-ból 34 százalék kamarai tag, érdekes módon sok a német tulajdonú cég, akiknek kultúrájában benne van a kamarai tagság fontossága.

Régi szívfájdalmam, hogy a megyéből sokan kijárnak Ausztriába dolgozni, kinn adóznak és semmivel sem járulnak hozzá a helyi közösség gazdagodásához – fogalmazott a kamara elnöke.

Szerző: Koloszár Tamás
Fotó: O.Jakócs Péter