Tömegeket vonz a Négy Évszak Fesztivál

Győr+
2011.09.09. 09:23

A bornapokkal véget ért a Négy Évszak Fesztivál nyári rendezvénysorozata. Az elmúlt néhány hónapban szinte nem volt hétvége, amikor a város lakóit és a hozzánk látogatókat ne várta volna valamilyen kulturális rendezvény, koncert vagy fesztivál. A mögöttünk hagyott győri nyarat kérésünkre Domanyik Eszter, a polgármesteri hivatal marketing, turizmus és kommunikációs osztályának vezetője értékelte.

Nemrég ért véget a nyár utolsó nagyrendezvenye, a IV. Győri Bornapok, Bor-, Borlovag és Gasztronómiai Fesztivál. Hogyan értékeli ezt az eseményt?

A borászok elégedetten távoztak, és úgy gondolom, a fesztivál vendégei is jól érezték magukat. Ami külön öröm volt a számomra, hogy már a nyitónapon, csütörtökön rengetegen kilátogattak a Széchenyi térre, a hétvége folyamán pedig az egész belváros tele volt érdeklődővel. Mindenki megtalálta a maga számítását, hiszen volt, aki a jó borokért, mások a népszerű dallamokért, megint mások pedig a Terményáldás virágcsodáiért választották a belváros utcáit. Az idei évben bevezettük a fesztiválkártyát, amely meggyorsította a vásárlást. A visszajelzések alapján elmondható, sikeresebb a rendszer, mint a korábbi, jegyes megoldás. A borászok körében is népszerű a rendezvény: az ország legjobb pincészetei képviseltetik magukat nálunk, és hazánk egyik legszínvonalasabb fesztiváljának tartják a győrit. A tavalyi negyven után idén már hatvan pavilonban kínálták a finomabbnál finomabb nedűket.

Elégedett a rendezvények látogatottságával?

Ma már elmondhatjuk, hogy vannak országos hírű rendezvényeink, amelyekre évről évre többen látogatnak el. Elég csak a borfesztivált, a Barokk Varázsát, vagy éppen a táncművészeti biennálét említeni. A Győrkőcfesztivál pedig olyan kuriózum az országban, amely iránt egész évben hatalmas az érdeklődés, és amelyre mindenhonnan érkeznek a lurkók és családjaik. A városban járva nagy öröm ilyenkor, hogy az utcák megtelnek gyermekzsivajjal. Ezek a rendezvények nem csak kulturális, vagy éppen gasztronómiai élményt nyújtanak, de lehetőség nyílik egy kicsit lassítani, megállni, egy jó pohár ital mellett beszélgetni rég nem látott ismerősökkel, családtagokkal, barátokkal. Bizony a programok közösség építő ereje sem elhanyagolható! Nyári rendezvényeink alapvetően kettős célt szolgálnak: egyrészt folyamatos és színvonalas kikapcsolódási lehetőséget szeretnénk nyújtani azoknak a győrieknek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy nyaralni utazzanak, másrészt az idegenforgalom fontos pillérei is. Ma már több olyan fesztiválunk van, amelyek ismertsége révén megtelnek a kereskedelmi vendéglátóhelyek.

A következő nyárra nézve milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a szervezők?

Az idei esztendőben az időjárás nem mindig volt kegyes hozzánk, a viharok sajnos többször átírták a programot. Úgy gondolom, ezekre időben tudtunk reagálni, így a nyári zenés esték több koncertjét a víziszínpad helyett a Richter Teremben tartottuk, míg a nyárzáró koncertet szombatról vasárnapra toltuk. Főleg az utóbbi volt fájdalmas döntés, hiszen rengetegen készültek a szombat estére. Az eredetileg megjelölt időpontban sokkal többen vettek volna részt a programon, mint vasárnap délután. Ezt ha nehéz szívvel is, de mégiscsak meg kellett lépnünk, hiszen az első a résztvevők biztonsága. Ennél egyetlen zenész produkciója sem lehet fontosabb! A tapasztalat tehát az, hogy ezekre a rendkívüli eseményekre még jobban fel kell készülnünk, éppen ezért azt tervezzük, hogy több rendezvény esetében esőnapot is kijelölünk. A fizetős rendezvények esetében mindenképp.

Ősszel sem maradnak programok nélkül a győriek, mivel készülnek?

Ezen a hétvégén máris a Magyar Hagyományok Fesztiválja várja az érdeklődőket, A magyar dal napja és a néptáncgála mellett ismét finom italokat kóstolhatunk, hiszen a IV. Győri Pálinka Fesztivált is megrendezik a programsorozat keretében. Szeptember végén a VII. Győri Fröccsnapokat rendezzük meg, majd az őszi sport- és egészségnappal a mozgás és az egészséges életmód fontosságát kívánjuk hangsúlyozni. Az ősz kiemelkedő eseménye a XI. Győri Könyvszalon, amelynek keretében az idén is találkozhatunk a magyar irodalmi élet jeles képviselőivel. A nagyrendezvényeken kívül persze kitűnő előadásokat kínálnak kulturális intézményeink is, színházunk, filharmonikus zenekarunk, vagy éppen a Győri Balett. A bábszínház kedvelői külön is készülhetnek az évadra, hiszen a Vaskakas Bábszínház idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Őszi programajánló kiadványunk egyébként már beszerezhető a Tourinform irodában, vagy letölthető a www.gyor.hu oldalról.

Papp Zsolt György