Önkéntes segítőket várnak!

Tízéves a Beszélgető hálózat

Fotó: Marcali Gábor
Papp Zsolt
2019.11.20. 18:59

Éppen tíz éve indult a Beszélgető hálózat Győrben, amely azóta több száz idősnek segített a magány oldásában, a társas kapcsolatok megélésében. A szervezők ismét várják az önkéntesek jelentkezését, akik szívesen vállalnának beszélgetést egy magányos, idős embernél.

„Bár a Beszélgető hálózat története 2009-ig nyúlik vissza, az előzményei ennél is régebbiek, hiszen 2006-ban készült el Győrben az első Idősek egészségképe, amelynek része volt az 50 év feletti városi lakosság körében végzett felmérés is” – eleveníti fel a kezdeteket Miklósyné Bertalanfy Mária WHO-koordinátor. „A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek több mint felét érinti valamilyen mértékben a depresszió, és minden negyedik megkérdezett lakik egyedül, a 80 év felettieknek pedig 43 százaléka magányosan él. A kérdőívből azt is megtudtuk, hogy a megkérdezettek mintegy negyede szívesen vállalna önkéntes munkát.”

A felmérést a tettek követték, és létrejött a Beszélgető hálózat, amelynek lényege, hogy aktív nyugdíjasok hetente egy alkalommal felkeresnek egy magányos, idős embert segítő beszélgetésre. Ez a fajta „mentálhigiénés gondozás” oldja a magányt, az elszigeteltséget, társaságot biztosít, csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát. Mindez kölcsönös haszonnal jár, vagyis nemcsak annak jelent sokat, akit látogatnak, hanem a segítőnek is, különösen azok számára, akik maguk is egyedül élnek.

2009-ben 18 önkéntes képzésével indult a program, s az évek során több mint száz önkéntest képeztek ki a feladatra, akik közül hatvanan azóta is rendszeresen végzik karitatív tevékenységüket. Évtizedes távlatban 500-600 azoknak az időseknek a száma, akik éltek a lehetőséggel, és akiken az önkéntesek – jó szóval és törődéssel – segíteni tudtak.

Ahhoz, hogy a „beszélgetők” eljussanak a magányos idősekhez, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Gondozási Központjai segítenek, és közreműködnek az önkéntesek bemutatásában is, kiküszöbölve az esetleges visszaéléseket. A biztonságot fokozza a képzés után kiállított megbízólevél is. Az önkéntesek számára havi rendszerességgel a Generációk Házában nyílik találkozási lehetőség, hogy saját problémáikat, tapasztalataikat megosszák egymással.


Illusztráció: Pixabay

A győri önkormányzat a Győriek Egészségéért Közhasznú Egyesülettel együttműködésben, ismét a segíteni szándékozókat hívja, hogy csatlakozzanak a hálózathoz. Ehhez, a jelentkezés után egy négyszer négyórás tréningen kell részt venni, amelyen a segítő beszélgetés alapvető ismereteit sajátítják el. A részvétel feltétele legalább középfokú végzettség és nyugdíjas, de nem több mint 70 éves életkor.

A képzés az Idősügyi Tanács és a győri önkormányzat támogatásával valósul meg. Jelentkezni rövid, kézzel írt motivációs levéllel lehet november 22-ig, amely tartalmazza a legfőbb személyi adatokat, elérhetőségeket (név, születési idő, lakcím, telefonszám, e-mail-cím – ha van) és rövid indoklást, hogy miért szeretne részt venni a hálózatban.

A motivációs leveleket az alábbi címre várják: Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal – Humánszolgáltatási Főosztály WHO Egészséges Városok Programiroda (9021 Győr, Honvéd liget 1.). További információ kérhető a 06-96/500-555 és a 06-20/920-5226 telefonszámokon, illetve a who@gyor-ph.hu e-mail-címen.

Kapcsolódó témák: #EESZI | #önkéntes |