Győr+
2012.07.05. 16:30

Tiszeker Ágnes: Bízom benne, hogy nem lesz magyar ügy

A magyar olimpikonokat az utolsó pillanatban is ellenőrizhetik a doppingellenőrök.

A londoni olimpiára készülő magyar sportolók nagy többségét már legalább háromszor ellenőrizték – derül ki a MOB honlapjának anyagából, amelyben Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője nyilatkozott többek között a mintavételekről.

A doppingellenes feladatokat ellátó nemzeti szervezet első embere az interjúban elmondta, hogy még a kiutazás előtti napokban is lesznek ellenőrzések, mert az illetékes világügynökség, a WADA már „kipécézett” magának néhány magyar olimpikont, de a last minute tesztelésre mások is számíthatnak.

„Ezek a hetek egy hosszú és fáradságos út, más szóval egy átfogó program végső szakaszát jelentik, amelynek az volt a sportolók számára a legfontosabb üzenete, hogy állandóan jelen vagyunk, nem vesszük le a szemünket róluk – jelentette ki Tiszeker Ágnes. – Hozzá kellett szokniuk a bejelentett vagy váratlan megjelenésünkhöz, a kéréseink megkerülhetetlen teljesítéséhez és szerintem ennek a folyamatos tájékoztatással kiegészülve meg is volt a kellő hatása. Nyíltabban fogalmazva: a visszatartó ereje.”

„Mindennek ellenére – tette hozzá a MACS vezetője – a 159 magyar olimpikonért egytől egyig nem merném tűzbe tenni a kezemet, de erősen bízom benne, hogy a londoni versenyek magyar ügy nélkül fejeződnek be. A veszélyforrások között elég csak kettőt említeni. Könnyen megtörténhet, hogy egy sportoló gyanútlanul és még véletlenül sem szándékosan olyan táplálék-kiegészítőt fogyaszt, amely számára ismeretlen tiltott anyagot is tartalmaz, és ugyanez a helyzet bizonyos stimuláló hatást is kifejtő készítményekkel.”

A MACS vezetője kitért rá, hogy a Londonba készülő tizenkét magyar doppingellenőr kivétel nélkül önkéntesként dolgozik majd a WADA nemzetközi csapatában, tehát fizetésre, vagy napidíjra nem is számíthat. Repülőjegy, ellátás jár nekik, meg az ellenőrök speciális formaruhája, ha viszont egy-egy napon nem lenne megbízatásuk, akkor maguknak kell gondoskodniuk az étkezésükről.

„Ez egy olyan szerep, amelynek betöltését minden munkatársam megtiszteltetésnek és élete nagy kihívásának tekinti, és éppen ezért nem is vár javadalmazást érte. Téved tehát az, aki üzleti lehetőséget gyanít az önkéntesek munkája mögött. Már arra is nagyon büszkék lehetünk, hogy egy ilyen szép számú magyar csapat kapott meghívást az olimpiára” – mondta Tiszeker Ágnes. A londoni doppinglabort így mutatta be: “A világ egyik legmodernebb intézménye ebben a kategóriában, össze sem lehet hasonlítani a Pekingben látottal. Ez meg is fog látszani az analízisek biztonságán és gyorsaságán, tehát azok sem érezhetik biztonságban magukat, akik a legújabb EPO-készítmények vagy eddig ismeretlen növekedési hormonok szedésével igyekeznek becsapni az ellenőröket, vagy tisztességtelen úton próbálnak sikert elérni.”

hirado.hu