Taxi: arra kell használni, amire való

A taxisok többnyire akkor kerülnek reflektorfénybe, ha botrányt kever egy átvert utas vagy új szabályokkal próbál rendet tenni a szolgáltatás háza táján valamelyik illetékes szervezet.

Most éppen divatja van a témának, mert a fővárosi önkormányzat kitalálta, hogy náluk a taxi egy olyan, tízévesnél fiatalabb, klímás, nemdohányzó és sárga színű autó, amely 450 forintért indul és 280 forintért tesz meg egy kilométert. A szakma győri képviselői szerint az efféle rendeleteknek csekély értelmük van, de legyen ez a pestiek gondja. Idei Tamással és Csémy Lászlóval, a Volán Taxi két sokat próbált, vezető munkatársával a saját portánk előtt söprögettünk.

Csémy László szerint Győrben két meghatározó taxis társaság működik, minden más jelentkezőt, internetes ajánlatot érdemes óvatosan fogadni. A Duna a nagyobb csapat, a Volán a régebbi, a nagy múltú fuvarszervező cég védőernyője alatt jelenleg huszonöt egyéni vállalkozó dolgozik. A győri kínálatot színesíti még vagy egy tucat szabad úszó taxis, akik gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak, olyan kocsival és tarifával futnak, amilyen jólesik nekik. Itt mezítlábasoknak, a fővárosban hiénáknak hívják őket, nem minden alap nélkül. Iroda, szervező háttér híján ritkábban jutnak fuvarhoz, amit magasabb árakkal kell ellensúlyozniuk.

Győr utcáin a múlt század húszas éveinek elején jelentek meg az első bérautók két vállalkozó kedvű polgár, Csillag István és Békeffy Elemér jóvoltából. Ők indították el az első társas gépkocsit, vagyis autóbuszt is, amely 1926-ban a városháza és a hajóállomás között szállította az utasokat. A második világháború után mindkét üzletágat államosították, Csémy László 1982-től a rendszerváltásig felelt az állami tulajdonú Volán Taxi helyben viselt dolgaiért. Az akkoriban szokásos privatizáció zökkenők nélkül zajlott le, a nagyban utazó tömegközlekedési vállalat örült, hogy megszabadult a Ladáktól és a Daciáktól. A sofőrök azóta maguknak nyomják a gázpedált, magántársaságuk máig fizet a Volán név használatáért.

Csémy László a mai Volán Taxit fuvarszervező központként mutatja be. A taxisok alvállalkozói szerződéssel foglalkoztatott egyéni vállalkozók, akik havonta fizetnek az iroda szolgáltatásaiért, s betartják a közös játékszabályokat. Ilyen a fix tarifa, amit a költségekre és a konkurenciára figyelve, de nem kartelezve állapítanak meg, s ilyen a Volán-szolgáltatás jó hírének kötelező ápolása, amit a maguk módján ellenőriznek. A kocsik állapotának felmérése az éves, szigorú taxisvizsga dolga, de az például alapszabály, hogy Volán Taxi nem követhet el közlekedési vétséget.

Idei Tamás 1988-ban, a célgépgyár osztályvezetői székét cserélte fel egy Dacia sofőrülésére. Alighanem ő volt az első győri taxis kényszervállalkozó, az első fecske, akit a raj a rendszerváltás után követett. Aki elvesztette az állását, de volt egy autója, gondolkodás nélkül beállhatott a drosztra, még hivatásos jogosítvány sem kellett hozzá. Azóta szigorodtak a feltételek, a jelentkezőknek pályaalkalmassági vizsgát kell tenniük, mégis egyre kevesebben vannak azok a taxisok, akiknek eredeti szakmájuk a gépjárművezetés. A helyükbe mostanság értelmiségiek, tanárok, mérnökök, egyetemisták ülnek. Tamás szerint a napi tizenkét órás munkával elérhető magyar átlagkereset, az ünnepek nélküli folyamatos műszak nem túl vonzó, így a győri taxisok létszáma ideális, megfelel a fizetőképes keresletnek. Nagyjából ezer lakosra jut egy kocsi.

Arra a kérdésre, hogy kik, hogyan és miért utaznak taxival, Csémy László és Idei Tamás figyelemre méltó választ ad. A német cég Győrben dolgozó menedzsere alkuszik a diszpécserrel és elvárja, hogy luxusautó menjen érte. Nem hívja éjjel kettőkor a feleségét, hogy vigye haza a munkavacsoráról. Ugyanakkor egy kórházba siető nénike gondolkodás nélkül beleül bármennyiért, bármilyen autóba. A család meg inkább buszra száll ahelyett, hogy a négy jegy árából kényelmesen taxizna egyet. A bérautó soha nem volt és nem is lesz hétköznapi közlekedési eszköz, a busz, a saját kocsi, a kerékpár, a gyaloglás konkurenciája. Azt viszont ideje lenne megtanulnunk, hogy mire való.

Gaál József

Fotó: Marcali Gábor