Tart a családvédelmi akcióterv kidolgozása

Győr+
2019.02.12. 17:04

A családvédelmi akcióterv alapdöntései megszülettek, a kormánynak most jogi formába kell ezeket öntenie. Ennek érdekében jelenleg is tart több minisztérium bevonásával a részletszabályok véglegesítése, egyes jogszabályokat pedig majd az Országgyűlésnek is el kell fogadnia - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a közmédiának nyilatkozva.

Dömötör Csaba kiemelte, a cél az, hogy egyes intézkedések július elsejével életbe lépjenek. Hozzátette, hogy az eddigi bejelentések még csak az intézkedések első hullámát jelentették, például a “falusi csokra” (családi otthonteremtési kedvezmény) vonatkozó intézkedések csak ezután jönnek. A családvédelmi akcióhoz a családok védelméről szóló, az elmúlt hónapokban lebonyolított nemzeti konzultáció ad szilárd alapot. A konzultációban majdnem 1,4 millióan mondták el a véleményüket és adtak erős felhatalmazást a kormánynak, hogy jelentősen bővítse a családtámogatásokat – mondta az államtitkár.

Dömötör Csaba hangoztatta: az új intézkedések figyelembe veszik, hogy nagyon sokféle élethelyzet van Magyarországon, ezért a friss házasok, a több gyereket nevelők és a nagyszülők is nagyobb támogatásra számíthatnak. Kitért arra is, sajnálják, hogy az ellenzéki pártok támadják az intézkedéseket, bár ez nem meglepő, mivel a baloldal egyszer már felszámolt egy jól működő családtámogatási programot. Hozzáfűzte, nem szeretnék, hogy ez még egyszer előforduljon, mivel a kiszámíthatóság nagyon fontos a családtervezésben. A családvédelmi akcióterv az Európa jövőjét érintő vitákkal is összefügg, mivel Magyarország szerint a népesedési problémákat nem bevándorlással, hanem a családok célzott támogatásával, a gyerekvállalás ösztönzésével lehet megoldani – hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány céljának nevezte, hogy a gyereket nevelő családok vagy a gyerekvállaláson gondolkodók minden lehetséges támogatást megkapjanak, hozzátéve, ezért is költenek már kétszer annyit családtámogatásra mint 2010-ben.

MTI