Győr+
2015.11.11. 12:09

Társasházak biztonsága: Figyeljünk egymásra!

A héten történt győri lakástűz különösen is aktuálissá teszi annak a fórumnak a témáját, amelyet az önkormányzat és a katasztrófavédelem tartott a társasházak kezelőinek…

„Legutóbb az Otthon melege pályázatok sikeressége érdekében hívtuk találkozóra a közös képviselőket, ezúttal pedig a társasházak biztonságával és tűzvédelmével kapcsolatos szabályokról tájékoztattuk a megjelent mintegy ötven társasházi képviselőt, akiket arra kértünk, hogy az elhangzott információkat adják tovább a lakóknak.” – mondta el lapunknak Radnóti Ákos alpolgármester.

 

 

A fórumon Báner Attila a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese és Bakcsányi Péter hatósági szolgálatvezető adott tájékoztatást az aktuális jogszabályokról. Felhívták a figyelmet arra, hogy a szabályok be nem tartása számos problémához vezet. Ilyen többek között, hogy még mindig sok éghető anyagot, papírdobozt, újságokat tárolnak a folyosókon, illetve, hogy eltorlaszolják a menekülési útvonalakat, nem nyithatók az ajtók, ablakok. Ezek a hétköznapok során apróságoknak tűnhetnek, de egy esetleges tűzesetnél akár életet is menthet a jól közlekedhető, akadálymentes menekülési útvonal.

 

 

A héten az Ifjúság körúton történt egy sajnálatos lakástűz. Bár a tűz keletkezésének okát még vizsgálják, az alpolgármester szerint az eset még egy fontos kérdésre világít rá: Nem elég a jogszabályok betartása, fontos, hogy figyeljünk egymásra. Különösen igaz ez Advent és az ünnepek közeledtével, amikor a koszorúk gyertyái, később a csillagszórók, karácsonyfaégők is veszélyforrást jelentenek. Az alpolgármester azt kéri, különösen az egyedülálló, idős emberekre figyeljünk oda, hiszen egy kis odafigyeléssel sok baj elkerülhető.

 

Papp Zsolt
Fotó: Marcali Gábor