Győr+
2012.02.26. 10:30

Szurkoljunk együtt a magyar válogatottnak!

A magyar labdarúgó-válogatott idei első mérkőzését Győrött játssza Bulgária legjobbjai ellen.

A találkozó február 29-én, szerdán 18 órakor kezdődik az ETO Parkban. A nemzeti csapatnak ez lesz a hetedik fellépése városunkban, legutóbb két évvel ezelőtt Oroszország érkezett vendégként a Rába partjára. A győri mérleg egy győzelem, két döntetlen és két vereség, remélhetőleg szerdán újabb sikert könyvelhetünk el. A keretben ezúttal nincs ETO-játékos, de két győri nevelés, Németh Krisztián és Priskin Tamás pályára léphet a mérkőzésen.

Az összecsapás előtt kíváncsiak voltunk, ki mit vár a válogatott győri fellépésétől.

Egervári Sándor elmondta, a huszonkét fős bő keretet a sérülésektől és formaváltozásoktól függően esetleg szűkítheti a mérkőzésig. Jelenleg egyetlen játékos szereplése kérdéses, Rudolf Gergely csak akkor jön haza Görögországból, ha sérülését követően olyan állapotba kerül, hogy február végéig pályára léphet bajnoki mérkőzésen.– Nagyon kíváncsian várom a győri mérkőzést, és remélem, nem vagyok egyedül ezzel. Rég találkoztunk már a közönségünkkel, remélem, hogy telt házas mérkőzésen tudunk majd együtt örülni. Elsősorban az elmúlt másfél év során bizonyított játékosok kapnak lehetőséget, így túl nagy változás nincs a keretben. Buzsáky Ákos visszaverekedte magát a Premier League-be és nagyon jó teljesítményt nyújtott, az ő játékától sokat várok – fogalmazott Egervári Sándor.

– Külön öröm, hogy Győrött rendezik meg ezt a mérkőzést, remélem, hogy minél több néző foglal helyet a lelátókon. Ugyan az időpont nem a legszerencsésebb, de az időjárás napról napra javul, ezt pedig meghozhatja a családok kedvét a szurkoláshoz. Egervári Sándor jó munkát végez, ősszel nagyszerűen szerepelt a válogatott, hasonló folytatást várok a világbajnoki selejtezőkön is. Titkos vágyam, hogy végre kijussunk a tornára, bár tudom, hogy ez egyáltalán nem lesz könnyű – mondta Bolla Péter, az MLSZ Győr-Moson-SopronMegyei Igazgatóságának társadalmi elnöke.

– Azt várom idén, hogy Egervári Sándor folytassa a megkezdett munkát, a válogatott pedig tovább zárkózzon az élcsapatokhoz. Ugyan ez csak barátságos mérkőzés, mégis bízom abban, hogy győzni tudunk Bulgária ellen, és hogy a sikeres évkezdet nagy lökést ad az együttesnek. Sok nézőt, és főként sok fiatalt várok a lelátókra, elvégre nem mindennap látható Győrben a nemzeti csapat – fogalmazta meg várakozásait Horváth László, az MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei igazgatója.

– A korábban mindkét ország válogatottját irányító Lothar Matthäus szerint most könnyen verhető a bolgár válogatott, remélem, hogy valóban sikerült győznünk. Örülök, hogy ezúttal nem kell Budapestig utaznom, hogy lássam a nemzeti csapatot. A világbajnoki selejtezőkön olyan teljesítményben reménykedem, mint az Európa-bajnoki kvalifikáción, egy egészséges Szalai Ádámmal akár a továbbjutás sem elérhetetlen – tette hozzá Radics Zoltán szurkoló.