Győr+
2011.09.09. 18:28

SZESE: cél a dobogó

Hétvégén megkezdődnek az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság küzdelmei, melyben az NB II bajnokaként a SZESE együttese is elindul. A csapat ugyan újonc lesz a másodosztályban, a játékosok többsége azonban jól ismeri a rájuk váró feladatokat, hiszen korábban már játszottak ezen – vagy még ennél is magasabb – szinten.

Dr. Hoffmann László, a győri férfikézilabdát feléleszteni kívánó kör képviselője elmondta, a terveknek megfelelően fiatal átlagéletkorú, lelkes csapat jött össze, melyet néhány rutinos játékos és a civil életre is készülő, egyetemista fiatalok alkotnak. A játékosokban életkortól függetlenül közös, hogy mindannyian győri kötődésűek.

– Célunk, hogy két-három éven belül jussunk fel az élvonalba, de már idén is dobogós helyezést várunk a csapattól. Fontos feladatunk bővíteni a támogatói kört, melynek két oszlopa a győri önkormányzat és a Széchenyi István Egyetem. Nagy hangsúlyt fektetünk a masszív szurkolói bázis kialakítására, hiszen a drukkerek nélkül semmit sem érdemes csinálni. Minél több emberhez szeretnénk eljutni, ennek érdekében működtetjük a klub honlapját is, mely www.espohand.hu címen érhető el – fogalmazott az egykori világklasszis kézilabdakapus.

– Szükségünk van még egy kis időre, hogy teljesen összecsiszolódjon a csapat, de a cél, hogy minden mérkőzés végén emelt fővel jöhessünk le a pályáról. Ha azzal a tudattal fejezzük be a mérkőzéseket, hogy mindent megtettünk, annak meglesz az eredménye is. A keretünk alkalmas arra, hogy versenyben legyen a feljutásért, minden poszton van két közel azonos képességű játékosunk. Tovább erősödhetünk, ha rehabilitációja után Németh Gábor is be tud kapcsolódni a közös munkába – tette hozzá Deáki István vezetőedző.

A csapat az egyetemi csarnok felújítása miatt Ikrényben játszotta le a szezon első tétmérkőzését. A győriek 34–26-ra nyertek az Ajka ellen. A bajnokság első fordulójában pénteken 18 órakor Komlón lép pályára a SZESE.

Lakner Gábor