Győr+
2011.10.18. 18:50

Szerdán debütál az új kapitány, Karl Erik Böhn

Szerdán, az azeriek elleni Európa-bajnoki selejtezőn debütál a magyar női kézilabda-válogatott kispadján a norvég Karl Erik Böhn, aki az első külföldi szakvezető a nemzeti csapat élén.

Az együttes hétfőn kezdte meg a közös munkát a találkozó helyszínén, Szombathelyen.

“Kinevezésem óta rengeteg helyen jártam, sok mérkőzést és edzést néztem meg, és ezek alapján döntöttem el, hogy kik játszanak az első két mérkőzésen, szerdán az azeriek, vasárnap pedig a fehéroroszok ellen. Ez a keret erre a két meccsre kap lehetőséget, szó sincs arról, hogy aki most nincs itt, kimaradt a noteszemből” – mondta az MTI-nek Böhn. “Remélem, a mostani két találkozó nem lesz izgalmas, mert a magyar csapat sokkal erősebb, mint a mostani riválisok. Elvileg nekünk a németekkel kell megküzdenünk a csoport első helyért. Az nem is kérdés, hogy cél az Európa-bajnoki részvétel!”

A debreceni Hornyák Dóra és az érdi Kovács Anna újonc a keretben.

“Szeretnék új arcoknak is bizonyítási lehetőséget adni. Úgy érzem, ők rászolgáltak a meghívóra. Persze, nem nekik kell húzóembernek lenni, de remélem, még jobbak lesznek attól, hogy a válogatottal készülnek. Maximálisan megbízom bennük” – tette hozzá Böhn, akinek másodedzője – immáron hivatalosan – Siti Beáta lesz.

A kvartettből az első két helyezett jut ki a 2012. december 2. és 16. között sorra kerülő, hollandiai Eb-re.

A Szombathelyen készülő 18 fős keret:

kapusok: Herr Orsolya (Siófok-Galerius Fürdő), Kiss Éva (Veszprém Barabás)

jobbszélsők: Bódi Bernadett (Siófok-Galerius Fürdő), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)

jobbátlövők: Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC), Kovács Anna (ÉTV-Érd), Rédei-Soós Viktória (Hypo NÖ)

irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Hornyák Dóra (DVSC-Fórum), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

beállósok: Cifra Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Valéria (Zvezda Zvenyigorod), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)

balátlövők: Bulath Anita (Veszprém Barabás), Szekeres Klára (ÉTV-Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria)

balszélsők: Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC), Vincze Melinda (ÉTV-Érd)

Az Eb-selejtező programja:

1. forduló (október 19.)

Magyarország-Azerbajdzsán, Szombathely 18 ó

Németország-Fehéroroszország, Frankfurt 19:30 ó

2. forduló (október 23.):

Azerbajdzsán-Németország, Baku 14 ó

Fehéroroszország-Magyarország, Mogilev 16:30 ó

3. forduló (március 21/22.)

Magyarország-Németország

Azerbajdzsán-Fehéroroszország

4. forduló (március 24/25.)

Németország-Magyarország

Fehéroroszország-Azerbajdzsán

5. forduló (május 30/31.)

Fehéroroszország-Németország

Azerbajdzsán-Magyarország

6. forduló (június 2/3.):

Németország-Azerbajdzsán

Magyarország-Fehéroroszország

(MTI)