Győr+
2011.12.13. 10:49

Széchenyi Programiroda a Széchenyi téren

A pályázatok sikerességét segítő Széchenyi Programiroda-hálózat irodája Győrben, a Széchenyi tér és a Liszt Ferenc utca sarkán nyitotta meg kapuit a pályázni szándékozók előtt.

Az iroda megnyitóját kedden tartották, amelyen Simon Dávid a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezető referense kifejtette, a hálózat létrehozásával a kormányzat célja az volt, hogy egy ügyfélbarát pályázati rendszer alakuljon ki, és a sikeres pályázatíráshoz szükséges információk mindenki számára elérhetők legyenek.

Ezt a célt országosan összesen 22 iroda és 152 tanácsadó szolgálja. A rendszer előnye, hogy nem kell különböző hivatalokban sorba állni, hiszen egy telefonhívás után a tanácsadók akár házhoz is mennek.

A hálózat munkatársai tájékoztatással, tanácsadással és a pályázatok útjának nyomon követésével segítik az ügyfeleket. Céljuk, hogy minél több pályázat valósuljon meg, és az Európai Uniós forrásokból minél nagyobb számban tudjanak részesülni a hazai pályázók.

Samodai Imre a programiroda nyugat-dunántúli regionális igazgatója hozzátette, a régióban Sopron után a győri a második iroda, amely megnyitotta kapuit, még ezen a napon megnyílik a zalaegerszegi, és hamarosan a szombathelyi tanácsadó pont is.

A régióban 19 tanácsadó dolgozik, akik már eddig is több mint kétezer ügyfélnek nyújtottak segítséget, és ma is 315 pályázatot követnek figyelemmel. Mint mondta, a most megnyílt iroda célja, hogy közel hozza az információkat a győriekhez, és hozzájáruljanak a győri pályázók sikereihez.

A Széchenyi tér sarkán, a Liszt Ferenc u. 1. szám alatt található iroda hétköznapokon 9-17 óra között várja az ügyfeleket. Az irodáról további információkat olvashat a www.szechenyiprogramiroda.hu honlapon.

Papp Zsolt