Szabálytalanul parkolt, majd verekedett

Győr+
2019.07.23. 09:49

A kapuvári rendőrök elfogták és garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 62 éves férfit.

A rendőrségre július 20-án 6 óra 40 perckor tettek bejelentést arról, hogy egy idős férfit bántalmaztak Kapuváron. A helyszínre kiérkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy az egyik társasház előtt akart parkolni, azonban ezt nem tudta megtenni egy szabálytalanul várakozó kocsi miatt. A 72 éves ember dudálni kezdett, mire a szomszédos lakóházból kijött egy férfi. Vele szóváltásba keveredett, mire az ingerült lakó a lehúzott ablakon keresztül ököllel megütötte az idős sofőrt, akinek ettől felrepedt és vérezni kezdett a szemöldöke. A verekedő ezután beszállt az autójába és elhajtott. A rendőrök adatgyűjtést követően beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 62 éves férfit, majd 2019. július 22-én garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt.

Forrás: police.hu
Fotó: pixabay.com