Sportra és az életre nevel
Hónapokkal ezelőtt szó volt arról, hogy írnék róla, de az úszóedzőnek, menedzsernek, a klub mindenesének iszonyúan sűrű volt a nyara, nem mellékesen a házasságkötése is erre az időszakra esett, így az interjút elodáztuk.
Aztán egy nap Petrov Iván a szokásos laza stílusban szólt a telefonba: „Szevasz, kisfiam, elkészült a ház, gyere át egy kávéra, aztán beszélgetünk egy jót”.
A „kisfiam” megszólítással már megbarátkoztam az évek alatt, mert ebben az esetben ez inkább bizalmat takar, nem pedig bármiféle lekezelő stílust. Idősebb vagyok nála, mégis ennél maradt. Vagyis a humoránál, abból ugyanis jutott neki éppen elég, persze nem az alpári, sokkal inkább az intelligens fajtából. Olyanból, aminek a műveltség, a nyitottság, a józan ész, az életrevalóság az alapja. Azok a dolgok, amikre a sport mellett ő is nevelné a fiatalokat. „A cél az is, hogy akik nálunk úsznak, értékes, szabadon gondolkodó, önálló emberek legyenek.
Ehhez nélkülözhetetlen a kultúra és a nyelvtudás is. Az uszodában az edzéstervek mellett gyakran láthatsz irodalmi szövegeket, de akkor se lepődj meg, ha Pavarotti hangját vagy Stan Getz zenéjét hallod” – meséli Petrov Iván, a Győri Úszó SE vezetőedzője, a magyar utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, miután körbevezet abban a házban, ahol a jövőjüket képzelik el feleségével, Jakabos Zsuzsannával. A négyszeres olimpikonnal már együtt érkeztek Győrbe négy évvel ezelőtt, augusztusi esküvőjükről sokat írtak a lapok, ám egészen eddig azt is kevesen tudták, hogy egy párt alkotnak. Aki pedig tudott róla, tiszteletben tartotta a magánéletüket. Ami régóta közös bennük, az a bizonyos „pécsi szál”, mindketten ott születtek, sportoltak, sőt Iván édesapja Anatolij Petrov volt Zsu edzője. „Édesapám az akkori Szovjetunió területén született és a szentpétervári egyetemen tanított, itt ismerkedett meg édesanyámmal, aki pécsi volt. Én félig orosz, ukrán vagy inkább szovjet, és félig magyar vagyok. És hogy hogyan lettem edző? Muszájból. Tizenkét évig úsztam, de versenyzőként az ízére valahogy nem éreztem rá. Közben banki pályára készültem, közgazdaságtant hallgattam. Édesapámnak kellett a segítség, és azért a pénzért, ami erre jutott, senki nem vállalta volna a feladatokat, én próbaként belevágtam, megtetszett, és maradtam” – beszél a kezdetekről, kávét kortyolgatva, aztán arra a kérdésre, hogy miért veszi körül rengeteg könyv, a gyerekkoránál kezdi a választ. „Édesanyám Verne Gyulát olvasott nekem, nem Bogyó és Babócát. Ha kalandozni akartam képzeletben, akkor olvasnom kellett, és ez annyira nem esett nehezemre, hogy sokszor rám kellett szólni, evés közben az asztalnál ne a könyvet lapozzam.” A polcon az életrajzi kötetektől kezdve a regényeken, történelmi témájú könyveken át a versekig sok minden megtalálható. Iván úgy emlékszik, gyerekkora meghatározó olvasmányélménye volt a Malacka és a Tao, gyerekkönyvbe bújtatott bölcsességekkel. A kultúra szeretete nála persze ennél sokrétűbb. „Gyakran járunk színházba, és erre a gyerekeket is biztatom. A Menház Színpad előadásain rendszeresen ott vagyunk. A magyar történelem is nagyon érdekel, különösen a kiegyezés időszaka. Televíziót nyolc éve nem nézek, elképesztően alpári szintre tudnak lemenni a műsorok. Bekapcsolom, ha a kedvenc csapatom, az AC Milan játszik. Ez is gyerekkorból maradt. Megszerettem őket, mert ugyanúgy piros-feketék, mint a PMFC, azzal a különbséggel, hogy a milánóiak tudnak focizni.”
Amikor a magyar úszósport körüli viharokról olvashattunk a közelmúltban, Petrov Iván neve is reflektorfénybe került. A győri edző sokszor úszott szemben az árral, és bevállalta markáns véleményét, meggyőződését akkor is, ha azzal állását kockáztatta. Kiállt az egykori úszószövetségi elnök Gyárfás Tamás, majd Kiss László mellett, ha szakmáról volt szó, de elmondta azt is, hogy nem ért egyet bizonyos dolgokban Hosszú Katinkával sem. „Nem érdekelnek az úszósport aktuálpolitikai szálai, a véleményemhez tartom magam. Persze megveregethetem a vállam, hogy micsoda karakán gyerek vagyok, de ez nem nagy tett. Ilyenkor hozom fel példának Szent-Györgyi Albertet, aki szintén tartotta magát az elveihez, csak éppen ezt a II. világháború vészkorszakában tette, kiállt zsidó diákjai mellett, de ő náci fegyverekkel nézett szembe közben. Hol van a mi véleménynyilvánításunk az övéhez képest?”
Ivántól többször hallom a beszélgetés alatt, fontosnak tartja, hogy ne csak akkor lássa színesnek a világot, amikor jól mennek a dolgok. Állítja, boldog volt akkor is, amikor szüleivel élt és hiteleket törlesztett, és most is, amikor családalapításon gondolkodik, és sikeres úszóklubot irányít. Miközben mi beszélgetünk, Jakabos Zsu a konyhában pakol, az ajtó nyitva, de ő csak egyszer néz be, akkor eljátssza, hogy meglepődött azon, ami kihallatszott, majd elmosolyodik és bólogat. A reakciót ez a mondat váltotta ki. „Hogy pár év múlva hogyan képzelem el az életünket? Ugyanitt élünk, ugyanígy működik a klub, és ebben a szobában négy gyerek rohangál körülöttem.”
Nagy Roland
Fotó: Marcali Gábor