Hirdetés
Győr+
2011.10.19. 15:12

Sebészeti röntgen képerősítő készülék a kórháznak

Korszerű műszerrel gazdagodott a kardiológiai osztály eszközparkja. A 43 millió forintos berendezéshez a győri önkormányzat húszmillió forint támogatást nyújtott.

Hirdetés

Az új berendezést szerdán adták át. Borkai Zsolt polgármester az eseményen elmondta, az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a kórház, illetve a győriek egészségét szolgáló programok támogatására. A kórházfejlesztéshez például a város több mint százmillió forint értékű területet biztosított. A most átadott eszközhöz is szívesen nyújtott támogatást az önkormányzat, hiszen az a kardiológiai osztályon folyó munka színvonalát emeli.

Hirdetés

Hajba Ferenc a Szívkatéterezés Győr Alapítvány elnöke kifejtette, az alapítvány 2005-óta támogatja a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház szakmai munkáját. Többek között finanszírozta a szívkatéteres laboratórium kialakítási munkálatainak jelentősebb részét, a kardiológiai osztály felújítását, az eddig működő helikopter leszállópálya kiépítését, valamint számos drága műszer beszerzését, összességében több mint 100 millió forint értékben.

Az alapítvány magánszemélyek, vállalkozók, cégek, egyéb alapítványok és szervezetek valamint Győr város adományaiból képes ezeket a fejlesztéseket elvégezni. Az önkormányzat a most átadott műszer vásárlásához 20 millió forintot adott, amiért Borkai Zsolt köszönetet mondott a közgyűlés minden tagjának.

Dr. Dézsi Csaba András osztályvezető főorvos hozzátette, a korábbi készülék több mint 30 éves, teljesen elavult és leamortizált volt. A gép beszerzése alapfeltétele volt a modernebb pacemaker kezelések, defibrillátor pacemaker, biventricularis pacemaker beültetés bevezetésének.

Ezt megelőzően a Szívkatéterezés Győr Alapítvány egy modern pacemaker ambulanciát alakított ki a kardiológiai osztály területén, melyben a betegeket XXI. századi körülmények között vizsgálhatják a szakemberek. Az ambulancia műszerezettsége és a szakemberek képzettsége már lehetővé teszi a fentebb részletezett készülékek programozását és ellenőrzését.

Dr. Tamás László János főigazgató főorvos a kórház nevében mondott köszönetet a városnak és az alapítványnak a támogatásért. Mint mondta, a berendezés segítségével korszerűbb, hatékonyabb ellátást tudnak biztosítani a betegek számára.

Papp Zsolt

likeold
a fb oldalunkat