Győr+
2011.09.18. 12:52

Sajtfesztivált rendeznek Csermajorban

Országos Sajtversenyt- és Fesztivált rendeznek a hétvégén a Kapuvárhoz közeli Csermajorban.

A küllem, a szag és az íz alapján rangsoroló sajtversenyen külön kategóriában indulnak a kemény és félkemény, valamint a lágy és egyéb sajtok, akárcsak az ömlesztett, a juh- vagy a kecsketejből készült termékek.

A fesztiválon egy újdonsággal is várják a közönséget a szervezők: első ízben rendezik meg a sajtos sütemények versenyét, amelyre egy-egy tálcányi „pályaművel” lehet nevezni. (A helyiek helyben sütött sajtos tallérral várják a látogatókat.)

Az eseményt a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központjának csermajori tejipari tanüzeme szervezi. Wellner Andrea igazgató az MTI-nek elmondta: tavaly mintegy háromezer résztvevője volt a fesztiválnak, köztük sok gyerek, ezért biztonsági okokból kihagyják a programból a sajtkészítés első fázisát: a tehén- és kecskefejést.

z egész napos programban helyet kapott – a Tej Terméktanáccsal együttműködve megrendezett – sajtlovag-avatás, amelyen a jelöltnek előbb a szakma egyes eszközeit, majd különféle termékeit kell felismernie. A gyerekek kézműves foglalkozáson vehetnek részt: krém- és fűszeres sajtot készíthetnek, parenyicát nyújthatnak. Délután pedig tejivó versenyt rendeznek, ahol nem a mennyiség számít, hanem az, ki üríti ki gyorsabban az ibriket.

(MTI)