Győr+
2013.07.12. 17:00

Robotolt a múzeum

Nem töltötték tétlenül a VOLT idejét a munkatársak.

Egy ötfős csapat vett részt a fesztiválon; déltől este hatig csináltak programot a „kis és nagyobb gyerekeknek” – mondta el portálunknak Grászli Bernadett igazgató.

 

A szerdai és a csütörtöki napon inkább a felnőttek tértek be hozzájuk, a kicsiket inkább a hétvégére vitték a Lővér Kempingbe szüleik. Az életkor nem garantálta automatikusan a kézügyesség fejlődését – legalábbis a végigbulizott éjszakák után.

 

A bornegyedben álló Rómer-részlegnél robotkellékeket (kitűzőket, ékszereket) gyárthattak az érdeklődők – mondta el a városi művészeti és történeti múzeum vezetője. Hozzátette: ez volt a negyedik ilyen VOLT-körük, és mostanra már stabil a közönségük; vannak,akik sikket csinálnak abból, hogy ne hagyják ki a náluk táborozást.

 

Pál Gergő