Győr+
2012.02.14. 18:07

Réthelyi: tanulhassanak tovább a középiskolát megfelelő eredménnyel végző diákok – VIDEÓVAL

A kormány szándéka, hogy a középiskolát megfelelő eredménnyel végzőknek lehetővé tegye a továbbtanulást - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Start a diplomáért elnevezésű rendezvénysorozat nyitóprogramján kedden Győrben.

Az öt vidéki és egy fővárosi helyszínt érintő konzultációs körút célja, hogy a felsőoktatás legfontosabb változásairól tájékoztassák a diákokat. Az országos információs napokon szakemberek nyújtanak segítséget a felsőoktatási intézményekbe jelentkező fiataloknak abban, hogy továbbtanulásukról megalapozott döntéseket tudjanak hozni.

A tárcavezető elmondta: a konzultációt az új felvételi jogszabályok megjelenése tette szükségessé.

A keretszámok változásairól szólva közölte: lényeges szempont, hogy kiemelt keretszámokat kaptak a műszaki, a természettudományi és az informatikai szakterületek. Ugyanakkor a jogász- és a gazdaságtudományi képzés terén nagymértékben csökkent az államilag támogatott helyek száma. Utalt arra, hogy már tavaly is másfélszer annyian vettek részt a költségtérítéses jogászképzésben, mint az államilag támogatottban.

Az anyagi terhek kompenzálását szolgálja az az elgondolás, hogy a jogász diplomával az államigazgatásban elhelyezkedők képzési költségeit az állam utólag visszatéríti – fűzte hozzá a miniszter.

A hallgatói szerződésről Réthelyi Miklós azt mondta: egyfajta emlékeztetőnek tartja, amely utal arra, hogy a diplomás “valamennyivel tartozik annak a társadalomnak, amely tanulmányaira az adót összeadta”.

Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke a hallgatói szerződésről adott tájékoztatójában közölte, hogy akik az államilag támogatott oktatásban részesülnek, azoknak a szerződést alá kell írniuk.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója úgy vélekedett: a diákhitel lehetőség, amellyel érdemes élni. Tájékoztatása szerint a diákhitelt 2001 óta csaknem 320 ezer hallgató vette fel, jelenleg 228 milliárd forint a kihelyezett hitelállomány, és 90 ezernél többen már vissza is fizették a kölcsönt. A Diákhitel II.-ről szólva kiemelte: alacsony kamatozású, és kizárólag állami részösztöndíjas és önköltséges hallgatók kérhetik.

(MTI)

Kapcsolódó videónkat ITT nézhetik meg.