Győr+
2011.11.29. 09:07

Rendőrkézen a győri benzinkútrablók

Egy 20 cm pengehosszúságú késsel fenyegette meg két férfi kedden hajnalban a győri Ipar utcai töltőállomás kutasát.

Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a vizsgálat eddigi adati szerint a két férfi hajnalban ment a győri Ipar utcai benzinkúthoz. Egyikük a shopban tartózkodó kútkezelőt konyhakéssel megfenyegette és a bevétel átadására kényszerítette, majd a mintegy háromszázezer forinttal gyalogosan elmenekült.

A kapitányság járőrei röviddel a bűncselekmény után elfogták egy 24 éves mezőkovácsházi férfit, aki a rablást elismerte. A rendőrök a férfi menekülése közben eldobált ruháit és a bűncselekmény elkövetéséhez használt kést is megtalálták, a rabolt pénz a férfi nadrágzsebéből került elő.

A rendőrök elkapták a másik tettest is, a 33 éves szlovák állampolgárságú férfi ellen testi sértés miatt már folyt eljárás.

Velük szemben felfegyverkezve elkövetett rablás gyanúja miatt folytatja a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság.