Győr+
2015.11.30. 11:06

Rendbe tették a Kismegyeri árkot

A levágott nádtól eltömődött Kismegyeri ér a kotrás után ismét megfelelően képes elvezetni a csapadékvízet…

„Lakossági igény volt az árok rendezése, hiszen komolyabb esőzések esetén az ér visszaduzzasztotta a vízelvezető árkokat a területen.” – mondta el lapunknak Diligens Tibor a terület önkormányzati képviselője. Hozzátette, a problémát az okozta, hogy az árkot benőtték a növények, és növényi eredetű hulladékkal volt tele. Az önkormányzat a Győri Vízi Társulattal közösen oldotta meg a helyzetet.

 

 

A győri önkormányzat és a vízi társulat évekkel ezelőtt kezdte meg a Győr környéki vízfolyások rendbetételét. Így történt meg korábban többek között a Bálványosi csatorna, a Szabadhegyi árok, a Hegyaljai árok, és most a kismegyeri rendezése is. A munkálatok során 1,2 kilométer hosszan történt meg a patak tisztítása, kotrása és a part rendezése, valamint a felvonulási út helyreállítása is.  – fogalmazott Pausits Gábor a Győri Vízi Társulat igazgatója.

 

Regler László, Summás utcai lakó kérdésünkre hangsúlyozta, az eltömődött ér sokszor okozott gondot a legalacsonyabban fekvő területen, néhány éve, az árvíz idején még homokzsákolni is kellett. „Köszönet a munkákért, mert ezzel ismét megoldott a csapadékvíz elvezetése.”

 

 

A Kismegyeri árok rendbetétele mintegy ötmillió forintból valósult meg, amihez a győri önkormányzat 3,5 millió forinttal járult hozzá.

 

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter